<p>Egy bagdadi park elfoglalásával akarja elérni rokonuk szabadlábra helyezését annak az iraki újságírónak a családja, aki cipőit az amerikai elnök felé dobta egy sajtótájékoztatón - mondta szombaton a férfi egyik testvére.</p>
Tüntetés az cipődobáló újságíró mellett
"Itt maradunk, amíg el nem engedik, akkor is, ha a katonák megpróbálnak elkergetni minket" - jelentette ki Durgám az-Zaidi, Muntaszir az-Zaidi öt fivérének egyike. Elmondta azt is, hogy a család beszélhetett telefonon az újságíróval, aki néhány zúzódástól eltekintve jól van, s aki elmondta: nem igaz az, hogy eltört volna a karja. Durgám az-Zaidi néhány napja azt közölte, hogy öccse kar- és bordatöréssel kórházba került, mert bántalmazták az iraki biztonsági szolgálatok.
Az ügyben kirendelt vizsgálóbíró azonban csütörtökön arról számolt be, hogy a férfinak ütésnyomok vannak az arcán, de jól van.
Muntaszir az-Zaidi, az al-Bagdadíja televízió munkatársa George Bush Irak-politikája miatti tiltakozásként dobta lábbelijeit az elnök felé. "Kutyának" nevezte Busht, aki szerinte irakiak ezreinek a haláláért tehető felelőssé. A lábbelik célt tévesztettek, az elnöknek sikerült elhajolnia előlük.
A riporter ellen "állami vezető ellen, hivatalos látogatása alkalmával elkövetett támadás" címén indult eljárás. Ha ezután a bíróság úgy ítéli meg, hogy valóban megtörtént a támadás, akkor öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. Ha csak támadás kísérletének minősítik az esetet, akkor 1-5 évi börtön fenyegeti az újságírót.
Szombaton újabb tüntetést tartottak Zaidi mellett, ezúttal a jordániai fővárosban Ammánban. A mintegy háromszáz fős tömeg hősként éltette az újságírót, és Busht ábrázoló fényképeket égetett el. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.