Tunéziában őrizetbe vettek egy merényletet tervező nőt

Tunézia k

A tunéziai belügyminisztérium pénteken bejelentette, hogy az ország hatóságai terrorcselekményt akadályoztak meg: őrizetbe vettek egy fiatal nőt, aki Szíriából visszatérve öngyilkos merényletet akart elkövetni egy turisták által látogatott helyszínen.

A 22 éves valószínűsített dzsihadistát, aki tunéziai állampolgár, január 10-én vették őrizetbe a Tunisz-Karthágó nemzetközi repülőtéren, ahová Törökországból érkezett – áll a minisztérium közleményében.

Kihallgatásakor a nő azt mondta, hogy 2020 nyarán utazott el Tunéziából Törökországba, majd 2021-ben Szíriába. Itt egy terrorszervezethez csatlakozott, ahol felkészült egy öngyilkos merényletre a közlemény szerint.

A nyomozók kiderítették, hogy a merénylet tervezésében egy másik, szintén tunéziai állampolgárságú „terrorista” is részt vett, neki kellett szállítania a robbanóövet a gyanúsított számára.

A férfi már őrizetben van, terrorcselekmények előkészítésével vádolják, amelyeket 2021 végén akartak elkövetni magas rangú tunéziai vezetők ellen.

Zín el-Ábidín ben Ali volt tunéziai elnök diktatúrának megdöntése után, 2012-től dzsihadisták több merényletet követtek el az országban, amelyekben számos rendőr és katona halt meg, de polgári személyek és külföldi turisták is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?