Túlélőt találtak a romok alatt bő két héttel a katasztrófa után

Dakka |

<p>Találtak egy túlélőt pénteken a több mint két hete összedőlt bangladesi nyolcszintes ház romjai alatt - jelentette be a helyi tűzoltóság parancsnoka. A mentőalakulatok péntek délután leltek rá a nőre, meghallván segélykiáltásait, s a munka azonnali leállítására szólították fel a romletakarítást végző daruk és buldózerek kezelőit. Kézi fűrészek segítségével sikerült kiszabadítaniuk a nőt a romok alól, s amikor ez megtörtént, a mentést szemlélők örömujjongásban törtek ki.</p>


    A túlélő egy tartógerenda és egy pillér közé szorult az építmény egy alagsori imatermében, és nem kizárt, hogy volt nála víz, vagy tudott inni abból a vízből, amelyet a tűzoltók jutattak le az épület romjai közé. Egy másik értesülés szerint két hétre volt élelme is, de két napja már kimerült a készlet, azóta nem evett.
    A helyszínen dolgozó katonák elmondása szerint a nő - a nevét is tudni: Resma Begum - az átéltekhez képest figyelemre méltóan jó állapotban van, még járni is tud. Mindamellett természetesen kórházba vitték, a mentők egy katonai kórházba siettek vele - mondta Sahinul Iszlám, a hadsereg szóvivője.
    Péntekig 1043 holttestet találtak a Rána Pláza romjai alatt, és 2437  - illetve most már 2438 - ember sikerült élve kimenteni. Az épület április 24-én omlott össze. Nem sokkal korábban a műszaki ellenőrök nagy repedéseket vettek észre a falain, a felső szinteken lévő ruhaüzemeik vezetői mégis beküldték dolgozni a munkásokat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?