Tudjman is tudott róla

Zágráb. A néhai Franjo Tudjman horvát elnök is tudott a hírhedt spliti katonai börtönben 1992 és 1997 között történt kegyetlenkedésekről – jelentette a HINA horvát hírügynökség.

Zágráb. A néhai Franjo Tudjman horvát elnök is tudott a hírhedt spliti katonai börtönben 1992 és 1997 között történt kegyetlenkedésekről – jelentette a HINA horvát hírügynökség. A spliti megyei bíróság a múlt héten vizsgálatot indított két szerb nemzetiségű horvát polgár halálra kínzása miatt, s az emberiség, a nemzetközi jog és a polgári lakosság ellen elkövetett háborús bűncselekmény gyanújával letartóztattak hét egykori katonarendőrt, a volt börtönparancsnokot pedig körözi a rendőrség. A spliti katonai börtönben 1992-ben vérengző haramiákból álló csoport kezébe került a hatalom, s a kegyetlenkedésekről tudnak Hágában is. A dalmát emberjogi bizottság szerint a spliti börtön hivatalos horvát katonai nyilvántartásban szereplő 1005 foglya közül hetvennek nyoma veszett. A börtönben történt kegyetlenségekről tájékoztatott 1993-ban az Amnesty International és a Helsinki Watch emberi jogi szervezet is – írta a HINA. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?