Trump meggondolta: az USA az iskolai lövöldözések és ámokfutók földje marad

Parkland
Dallas |

Donald Trump ismét feltétlen támogatásáról biztosította az amerikai fegyverlobbit annak éves kongresszusán.

Történt ez alig három hónappal a parklandi iskolai vérengzés után, noha az elnök a 17 halálos áldozatot követelő februári lőfegyveres ámokfutás hatására szemmel láthatóan hajlott arra, hogy kezdeményezze a fegyvertartási törvények szigorítását – például a fegyvervásárlási korhatár megemelését –, és hogy erről tárgyal a Nemzeti Fegyverszövetséggel (NRA), Trump a kongresszuson ígéretet tett arra, hogy amíg ő az államfő, megvédi a fegyvertartás jogát mostani formájában. 
Ismét felvetette azt a korábbi javaslatát, amellyel még több fegyvert lehet eladni: fel kell fegyverezni a tanárokat, és még jobban meg kell erősíteni az iskolák biztonságát. Az NRA támogatja Trump e javaslatait, és semmilyen korlátozást nem akar, mert azt az alkotmány fegyvertartásra vonatkozó, második módosítása megsértésének tartja.

A kampányfinanszírozást ellenőrző Center for Responsive Politics nevű intézet adatai szerint az NRA 55 millió dollárral támogatta Trumpot és más republikánus jelölteket a 2016-os elnök- és kongresszusi választásokon.

Tekintettel az idén novemberi részleges kongresszusi választásokra Trump azzal a fenyegetéssel biztatta az NRA tagjait a republikánusokra való szavazásra, hogy ha a demokraták ellenőrzése alá kerül a szövetségi törvényhozás, akkor ők 

el fogják venni az amerikaiak fegyvereit. Ha az ország meghozná ezt a drasztikus lépést, akkor akár a teherautókat is be lehetne tiltani, mert ezek a mániákus terroristák új fegyverei – jelentette ki.

A fegyvertartás joga mellett azzal is érvelt az elnök, hogy a 130 halálos áldozatot követelő, 2015. november 13-i párizsi terrortámadás sokkal kevesebb áldozattal járt volna, ha nemcsak a merénylőknek lett volna lőfegyvere, hanem bárkinek, aki jelen volt és visszalő. 

Noha számos, sok halálos áldozattal járó lőfegyveres ámokfutás történt az Egyesült Államokban, a február 14-i parklandi tragédia hatására úgy tűnt, hogy fordulat történt a fegyvertartásról szóló társadalmi vitában.  

Az NRA éves kongresszusán várhatóan több mint 70 ezer tag vesz részt a hétvégén. Az esemény ellen valószínűleg több tüntetést is lesz a fegyvertartást szigorítani akarók részéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?