Trump Kimnek: az én indítógombom még nagyobb

Donald Trump amerikai elnök nevetség tárgyává próbálta tenni az országa nukleáris erejével kérkedő Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort, azt állítva, hogy az USA atomtá-madás indítására szolgáló gombja „sokkal nagyobb, sok-kal hatásosabb” mint Kimé.Washington/Phenjan.

Donald Trump amerikai elnök nevetség tárgyává próbálta tenni az országa nukleáris erejével kérkedő Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort, azt állítva, hogy az USA atomtá-madás indítására szolgáló gombja „sokkal nagyobb, sok-kal hatásosabb” mint Kimé.

Washington/Phenjan. „Nekem nagyobb gombom van, mint Kim Dzsong Unnak” – tudatta újabb Twitter-bejegyzésben Trump, az észak-koreai vezető újévi köszöntőjére reagálva, amelyben a phenjani rezsim vezetője ismét azt hangoztatta, hogy Észak-Korea mostanra képessé vált az Egyesült Államok területének bármely részére csapást mérni nukleáris fegyvereivel, s ezért Amerika soha többé nem lesz képes támadást indítani országa ellen. Trump leszögezte, hogy az ő íróasztalán lévő, atomfegyver bevetésére utasító nyomógomb „sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb”, mint az észak-koreai vezetőé, és az övé „működik is”.

Az elnök így fogalmazott: „...tájékoztatná valaki őt a kiszipolyozott és kiéheztetett rezsimjéből arról, hogy nekem is van nukleáris nyomógombom, de az enyém sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb, mint az övé, és az én nyomógombom működik!”

Újra él a forródrót

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy közép-európai idő szerint szerdán 7 óra 30 perckor állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot, amelyet Phenjan két éve megszüntetett, és amelyen most Észak-Korea téli olimpiai részvételéről tárgyalnának hivatalosan – jelentette be a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője. A kommunikációs forródrót fizikailag mindig létezett. Phenjan azért állította le a működését 2016 februárjában, mert így tiltakozott az ellen, hogy Dél-Korea bezárta a két ország közös ipari komplexumát. „Gyakorlati kérdésekről fogunk tárgyalni esetleges olimpiai küldöttségünkkel kapcsolatban” – tette hozzá Li Szon Gvon. Erről a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium számolt be. Dél-Korea kedden tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Pjongcsangban. Előzőleg, újévi köszöntőjében Kim Dzsong Un azt mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen-e az olimpián.

Jövő héten tárgyalás?

Cso Mjung Gjon dél-koreai országegyesítési miniszter kedden közölte: a kormány azt javasolja, hogy január 9-én Panmindzsonban tartsanak magas szintű egyeztetéseket a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében. Ezen a határ menti településen írták alá a koreai háborút (1950–1953) lezáró tűzszüneti megállapodást. A két ország közötti tárgyalások újraindításával kapcsolatban azonban Csoj Hjun Szo dél-koreai védelmi minisztériumi szóvivő emlékeztetett arra, hogy eddigieknél részletesebb választ várnak a július óta tett tárgyalási javaslataikra. A Trump-kormányzat eddig nem sokat mondott a két Korea közötti lehetséges párbeszédről. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?