Trump fogadta Erdogant

Washington |

<p>Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta kedden Recep Tayyip Erdogan török államfőt, akit az Egyesült Államok támogatásáról biztosított a terrorszervezetekkel - az Iszlám Állammal és a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) - folytatott küzdelmében.</p>

A két elnök tanácskozása előtt Trump újságíróknak röviden megjegyezte, hogy megtisztelő Erdogant vendégül látni Washingtonban, és arra számít, hogy hosszú és kemény megbeszélést folytatnak majd, amely szerinte "nagyon sikeres lesz". "Eddig is nagyszerű volt a kapcsolatunk, és most még jobbá fogjuk tenni" - fogalmazott Trump.

Trump és Erdogan első személyes találkozójára árnyékot vet, hogy az amerikai kormány éppen a múlt héten döntötte el: további fegyverszállítmányokat küld a Szíriában harcoló kurdoknak, a Kurd Népvédelmi Egységeknek (YPG).  

A nézeteltérés ellenére Erdogan a Fehér Házban méltatta a két ország közötti "kiváló" kapcsolatokat, és úgy vélte, látogatása történelmi fordulatot hozhat a török-amerikai viszonyban.

Erdogan újságírók előtt hangsúlyozta: Törökország együtt fog működni az Egyesült Államokkal valamennyi terrorista csoporttal szemben a térségben. Hozzátette ugyanakkor: soha nem fogják elfogadni a Kurd Népvédelmi Egységek, illetve politikai szárnyának ténykedését a régióban, és úgy látják, hogy nemzetközi egyezménybe ütközik az YPG-vel való együttműködés.

Ankara attól tart - és elemzők szerint nem is teljesen alaptalanul -, hogy a szíriai kurdok jó kapcsolatokat ápolnak a törökországi kurdok szeparatista pártjával, a Kurdisztáni Munkáspárttal, és az amerikai fegyverek előbb-utóbb a török kurdoknál kötnek ki. Washingtonnak azonban szilárd meggyőződése, hogy a jó harcosok hírében álló kurdok nélkül nem tudnak érdemleges eredményt elérni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet hálózatának szétzúzásában. 

A csúcstalálkozó előtt elemzők úgy vélték: várhatóan sem a szíriai kurdok felfegyverzésének ügyében, sem pedig az amerikai száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen kiadatását illetően nem jutnak egyezségre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?