Külföld

Trump finoman megfenyegette Kim Dzsong Unt

Washington | Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mindent elveszíthet, ha ellenséges magatartást tanúsít – írta Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében.
MTI

2019. december 8. 20:00

Trump Kim
- TASR-felvétel

Az amerikai elnök szerint Kim Dzsong Un „túlságosan okos és túlságosan is sokat veszíthet”, ha ellenségesen viselkedik.

Utalva arra, hogy az észak-koreai vezető atomfegyver-mentesítési megállapodást írt alá szingapúri csúcstalálkozójukon, Donald Trump úgy fogalmazott: Kim Dzsong Un szerinte nem akarja elrontani különleges kapcsolatát az Egyesült Államokkal, és nem akar beavatkozni a jövő novemberi amerikai választásokba sem.

Mikroblog-bejegyzésében az elnök megemlítette: Észak-Koreának óriási gazdasági potenciálja van, de végre kell hajtania az atomfegyver-mentesítést, ahogyan azt ígérte.

„A NATO, Kína, Oroszország, Japán és az egész világ egységes e témában”

– szögezte le Trump.

Phenjan vasárnapra virradóra jelentette be, hogy „nagyon jelentős” rakétakísérletet hajtott végre az országnak azon a rakétatelepén, amelynek bezárására ígéretet tett a szankciók feloldásáért cserébe.

A CNN amerikai hírtelevízió pénteken arról számolt be, hogy Észak-Korea feltételezhetően felújítja a rakétahajtóművek kipróbálását egyik kísérleti telepén. Elemzését a televízió a Planet Labs kaliforniai magánvállalat által műholdról készített felvételek alapján fogalmazta meg. Erről a Phenjantól 200 kilométerre északnyugatra fekvő Szohe kísérleti telepről soha nem indítottak interkontinentális ballisztikus rakétát, de rakétahajtóművek tesztelésére használták. Az elemzők szerint Phenjan rakétahajtóművet próbált ki.

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető eddig háromszor találkozott. 2018 júniusában tartották első csúcstalálkozójukat Szingapúrban. A 2019 februárjában Hanoiban tartott második csúcstalálkozójuk kudarccal végződött: Trump nem akart enyhíteni az Észak-Korea elleni szankciókon a javasolt atomfegyver-mentesítés megkezdéséért cserében. Idén június végén pedig a két Korea közötti demilitarizált övezetben fekvő Panmindzsonban folytattak rövid megbeszélést.

Szombaton Észak-Korea ENSZ-nagykövete, Kim Szong New Yorkban azt közölte, hogy a nukleáris leszerelés már nem szerepel az észak-koreai-amerikai tárgyalások napirendjén, és nincs többé szükség hosszas megbeszélésekre sem Phenjan és Washington között.

A nagykövet megjegyzésére Donald Trump szombaton Floridában újságíróknak úgy reagált: „majd meglátjuk, mi lesz Észak-Koreával”. Már szombaton úgy fogalmazott, hogy meglepné őt, ha Phenjan ellenségesen viselkedne, mert – mint mondta – „Kim Dzsong Un tudja, hogy választások előtt állok, nem hiszem, hogy ezzel (a nukleáris leszerelésről tett bejelentéssel) be akarna avatkozni”.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
egyetem k

Sokba kerül a szülőknek az egyetem

útzár

Autómentes nap Dunaszerdahelyen – holnap lezárják a Fő utcát

Branislav Gröhling

Eddig 17 iskolának kellett bezárnia a koronavírus miatt

Somorja

Újabb fertőzöttek a somorjai Madách Imre Gimnáziumban

regiojet

Újraindult a vonatközlekedés Pozsony és Komárom között

birkózás

Szülői beleegyezéssel birkózott az idősebbek között, bajnok lett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.