Trump feltétlenül beszélni akar Kim Dzsong Unnal

trump kim
Camp David |

Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy "feltétlenül" beszélni akar telefonon Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és reményét fejezte ki, hogy kedvezően alakulnak a két Korea között tárgyalások.

Észak-Korea pénteken egyezett bele, hogy hivatalos tárgyalásokat tart a jövő héten Dél-Koreával - két év óta első ízben -, néhány órával az után, hogy Washington és Szöul megállapodott: elmarad az Egyesült Államok és Dél-Korea szokásos évi közös hadgyakorlata, amely idén a februári phjongcshangi téli olimpia idejére esett volna.

A Camp David-i elnöki rezidencián újságírók kérdésére válaszolva Trump helyi idő szerint szombaton kijelentette: tárgyalni akar Kim Dzsong Unnal, de nem előfeltételek nélkül. "Mindenképpen meg kellene tennem. Ezzel egyáltalán nincs gondom" - mondta az elnök.

Donald Trump és Kim Dzsong Un többször is sértegette egymást, amióta az amerikai elnök hivatalba lépett. Trump "rakétás emberkeként" emlegette a phenjani diktátort az észak-koreai kísérleti atomrobbantások és ballisztikusrakéta-kísérletek miatt. Az észak-koreai vezetőnek a héten tett kijelentésére, amely szerint atomgomb van az íróasztalán, kijelentette, hogy az övé nagyobb.

A két Korea közötti tárgyalások várhatóan a februári téli olimpiáról és a két ország közötti kapcsolatokról szólnak majd.

Észak-Korea vasárnap bejelentette annak az öt vezetőnek a nevét, akik Phenjant képviselik a tárgyalásokon, miután Szöul szombaton közzétette az őt képviselők névsorát - közölte a dél-koreai újraegyesítési minisztérium.

Az észak-koreai küldöttség élén Li Szon Gvon, a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője áll majd. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?