Trump embere valójában a törökök embere volt

Washington |

<div>Donald Trump amerikai elnök lemondatott nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a török kormány lobbistája volt. A törökök visszakérik tőle a pénzt.&nbsp;</div>

Az ABC televízió szerint Michael Flynn cége nyomást gyakorolt kongresszusi politikusokra és munkatársaikra, hogy indíttassanak nyomozást Fethullah Gülen ellen. A Pennsylvaniában élő török hitszónokot Recep Tayyip Erdogan török államfő a tavaly nyári puccskísérlet szervezésével vádolta meg. Maga Flynn személyesen szervezett ez ügyben találkozókat, a többi között Arkansas állam kormányzó-helyettesével és újságírókkal. Szeptemberben pedig New Yorkban egyeztetett török kormányzati tisztségviselőkkel és két miniszterrel, az egyik Berat Albayrak energiaügyi miniszter, Erdogan elnök veje volt. A volt nemzetbiztonsági főtanácsadó Törökországot segítő lobbizására lényegében akkor derült fény, amikor a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálódni kezdett a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel folytatott megbeszélései ügyében. Trump elnök februárban éppen azért menesztette őt, mert félrevezette Mike Pence alelnököt és más kormányzati tisztségviselőket a nagykövethez fűződő kapcsolatait illetően.     Az amerikai médiumok most részletesen beszámoltak arról, hogy Flynn tanácsadó cége tavaly augusztustól novemberig egy török üzletemberrel, Ekim Alptekinnel  és annak Hollandiában bejegyzett vállalatával dolgozott együtt. Az AP hírügynökség megkereste az Isztambulban élő Alptekint, aki elmondta: már jelezte a volt nemzetbiztonsági tanácsadónak, hogy a 350 ezer dolláros sikerdíj egy részét visszakéri, mert nem elégedett a munkával. Valamennyi nagy amerikai tévétársaság híradója vezető hírként közölte a Fehér Ház szóvivőjének, Sean Spicernek a nyilatkozatát, miszerint Donald Trump nem tudott arról, hogy a lemondásra kényszerült első nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a kinevezése előtt a török kormány lobbistájaként tevékenykedett.  A Fehér Ház állásfoglalása azt követően hangzott el, hogy Flynn és cége benyújtotta a hivatalos dokumentumokat és a törvények értelmében külföldi lobbistaként formálisan is regisztráltatta magát az igazságügyi minisztériumnál. Michael Flynn egyúttal tudatta azt is: a még a kinevezése előtt végzett munkájával segítette a török kormányt. Flynn jelezte ugyan a kongresszusnak, hogy kapcsolatban áll török vállalattal, de a lobbitevékenységéről nem tett említést a jelölése utáni szenátusi meghallgatáson.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?