Külföld

Trump egy médiaszolgáltató vállalat és egy saját közösségi hálózat elindítását jelentette be

Donald Trump volt amerikai elnök egy új médiaszolgáltató vállalat és egy saját internetes közösségi hálózat elindítását jelentette be szerdán.
MTI

2021. október 21. 10:39

Donald Trump
- TASR/AP-felvétel

A Trump Media & Technology Group és a várhatóan tesztverzióként novemberben induló TRUTH Social nevű alkalmazás célja, hogy "szembe szálljon a nagy technológiai cégek zsarnokságával" - fogalmazott Trump.

"Egy olyan világban élünk, ahol a tálibok nagyban jelen vannak a Twitteren, de a kedvenc amerikai elnökötöket elhallgattatták. Ez elfogadhatatlan" - hangsúlyozta Trump.

A Trump Media & Technology Group közösségi hálózat mellett egy videómegosztó szolgáltatást is tervez indítani szórakoztató műsorokkal, hírekkel és rádióadásokkal.

A Facebook, a Twitter és a YouTube azután tiltotta le Trump fiókjait, hogy az akkori elnök hívei egy gyújtó hatású beszédét követően megostromolták az amerikai törvényhozás épületét január 6-án. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. Trump sohasem ismerte el vereségét, s arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
dac

Két gól és más semmi – borzalmasan gyenge meccsen győzött a DAC (GALÉRIA)

sabaka

Sokkoló fotót osztott meg Sabaka – az infektológus egy fiatal beteg esetével figyelmeztet!

rendőrség

Már ellenőrzik a rendőrök a karantén betartását!

lockdown

A lockdownt valószínűleg meghosszabítják, és szigorúbb lesz – állítja a Sme rodina képviselője

b

Súlyos baleset történt Érsekújvárban, egy személy elhunyt

nba

Komolyan veszi a színészkedést az NBA

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.