Trump déltől amerikai elnök

Washington. Ma beiktatják hivatalába a republikánus Donald Trumpot, az Egyesült Államok 45. elnökét. Az al-kotmány értelmében az elnö-köt és az alelnököt a szövet-ségi legfelső bíróság elnöke esketi fel 4 évre, pontban 12 órakor.

Washington. Ma beiktatják hivatalába a republikánus Donald Trumpot, az Egyesült Államok 45. elnökét. Az al-kotmány értelmében az elnö-köt és az alelnököt a szövet-ségi legfelső bíróság elnöke esketi fel 4 évre, pontban 12 órakor. Az alelnök esketésére fél órával korábban kerül sor.

A beiktatási ünnepség előtt és után szabadtéri koncert lesz a Lincoln Emlékmű előtt. Délután fél háromkor az új elnök és az új alelnök az arlingtoni nemzeti sírkertben megkoszorúzza az Ismeretlen Katona emlékművét, aztán négy órakor Donald Trump ismét rövid beszédet mond, ezúttal a Lincoln Emlékmű előtt, a koncert közben. A koncerten a countrymuzsika sztárjai lépnek fel. Este hét órától az elnöki pár megnyit három hivatalos beiktatási bált, s ezzel végződik számukra az ünnepségsorozat. Ezen kívül azonban Washingtonban még vagy tucatnyi elegáns beiktatási bált rendeznek.

Értesülések szerint Michael Flatley Trump beiktatási bálján táncol majd. A Lord of the Dance ír táncosának Facebook-oldalán a hír közzététele után pillanatok alatt elszaporodtak a csalódott és sértett kommentek. A beiktatási ceremónia fellépőinek névsora elég hosszú, de folyamatosan változó, hiszen akad, aki lemondja a szereplést, másokat az utolsó pillanatban hívnak meg, mint Flatley-t is. Miközben Trumpéknak lasszóval kell fogniuk neves fellépőket, addig Bruce Springsteen „titkos” búcsúkoncertet adott a Fehér Házban Barack Obama leköszönő elnöknek és alkalmazottainak. Springsteen családias hangulatban 15 akusztikus dalt adott elő 250 vendég előtt az elnöki rezidencia keleti szárnyában.

Az ünnepségsorozatot várhatóan tüntetések zavarják majd meg. Jó néhány tüntető előreláthatólag szervezetten érkezik a fővárosba. Egy csoport az „ellenállás fesztiválját” szándékozik megrendezni, egy másik csoport egyszerűen meglepetést ígér, nők egy csoportja pedig szombatra szervez Trump-ellenes protestáló menetet. Lesz felvonulás, amelyet a nemek egyenjogúságáért tartanak, rendeznek háborúellenes megmozdulást, amelyen részt vesz Jill Stein, a Zöld Párt volt elnökjelöltje, aki a választás után három szövetségi államban is kezdeményezte a voksok újraszámlálását, és kivonulnak a washingtoni utcára a marihuána szabad forgalmazásának hívei is, akik állítólag 4200 adag ingyen marihuánát osztogatnak majd (ez a szövetségi fővárosban nem büntetendő cselekmény.) Szerda estig 27 csoport jelentette be, hogy tüntetni akar. A fővárosba egyébként mintegy egymillió embert várnak, a biztonsági intézkedéseket alaposan megszigorították.

Donald Trump a hírek szerint már hétfőn „munkába áll”. Ő lesz az első elnök, aki számára a Fehér Ház „visszalépést” jelent, ami a luxust illeti, hiszen a Trump toronyházban és a floridai rezidenciáján még a vízcsapok is aranyból vannak... (MTI, Index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?