Trump: a Demokrata Párt összejátszott Clintonnal, hogy megbuktassa Bernie Sanderst

Washington |

<p>Donald Trump amerikai elnök szerint a Demokrata Párt vezetése a tavalyi előválasztási folyamatban összejátszott Hillary Clintonnal, hogy legyőzze pártbeli vetélytársát, Bernie Sanders szenátort.&nbsp;</p>

Donald Trump Twitter-bejegyzésben tért vissza a tavalyi választásokra valószínűleg azért, mert - bár a történtek már tavaly nyilvánosságra kerültek - a szenátus igazságügyi bizottsága vizsgálatot indított. A vizsgálat célja, hogy kiderüljön: Loretta Lynch, az Obama-kormányzat volt igazságügyi minisztere összejátszott-e Hillary Clintonnal és gyakorolt-e politikai nyomást a demokraták elnökjelöltjének e-mail-botránya ügyében folytatott nyomozásra, továbbá egyeztetett-e Bill Clinton korábbi elnökkel, Hillary Clinton férjével. 

Tavaly a kampány hajrájában Loretta Lynch az egyik arizonai repülőtér hangárjában találkozott Bill Clintonnal, aki később azt nyilatkozta, hogy "családi dolgokról beszélgettek". A találkozó után a The Wall Street Journal című napilap hosszas oknyomozó riportot közölt az igazságügyi minisztérium személyi állományáról és a riportból kiderült: a döntéshozó és a középvezetői posztokon korábbi demokrata párti tisztségviselők vagy rokonaik ültek. 

Donald Trump már korábban felvetette, hogy Hillary Clinton a választási kampány idején összejátszott a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) és az igazságügyi minisztériummal. A minisztérium felügyelete alá tartozó FBI folytatta ugyanis a nyomozást az úgynevezett e-mail-botrány ügyében: Clinton külügyminiszterként a magánszerverét is használta hivatalos levelezésre, így felmerült, hogy titkosított, szigorúan bizalmas információk is szivároghattak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?