Trianon-emlékművet akar az MSZP-s polgármester

Budapest |

<p>Visszaállítaná a "Fájdalmas anya" nevű szobrot Újpest megújuló főterére a IV. kerület szocialista alpolgármestere: Trippon Norbert szerint az 1937 óta a téren állt alkotás a trianoni békeszerződés okozta fájdalmaknak állítana emléket - írta a szombati Népszava.</p>

A lap a kezdeményezés kapcsán megszólaltatta Krausz Tamás történészt is, aki szerint a szoborállítás teljes szellemi kiürülést jelez.

A lapnak nyilatkozva az újpesti alpolgármester elmondta, úgy látja, hogy Magyarországon a lakosság többsége egyetért abban: 1920. július 4-e történelmünk egyik legszomorúbb pillanata, de ehhez azt is hozzátette, hogy a múltunk közös, ezért nem szabad hagyni, hogy annak bármelyik eseményét bárki, bármilyen politikai oldal kisajátítsa.
    Trippon épp ezért visszautasította azt a felvetést, hogy terve kampánycélokat szolgálna. Az alpolgármester Újpest szombati Főtér-építő rendezvényén jelenti be szándékát, melyet szerinte a képviselő-testület is támogatni fog.
    Horváth Gyula, Budapest városképvédelmi bizottságának MSZP-s alelnöke nem hallott még az ötletről, de ha a testülete elé kerül, komoly vizsgálatnak vetik alá. "A megemlékezés fontos, de azt is látni kell, hogy egy ilyen szobor tágabb értelemben a kontinenst is érinti. Európának nagyon gyorsan egységes nemzetté kéne válnia, így nem lenne szerencsés, ha az emlékmű irredenta vagy más, negatív üzenetet hordozna" - szögezte le Horváth, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a főváros zöld utat ad a szobornak.
    Trippon ötlete vélhetően megosztja majd az MSZP-t - állapította meg a Népszava. A lapnak a szocialista pártot néhány hónapja elhagyó Krausz Tamás történész kijelentette: a szoborállítás teljes szellemi kiürülést jelez.
    "Kampánycélokat szolgáló, álromantikus, múltba forduló és értelmetlen vállalkozás, ami sérti a környező népeket. Ráadásul teljesen idegen a baloldali hagyományoktól. A trianonozás mindig a politikai jobboldal ideológiai maszlaga volt, holott a tragédiáért a történelmi felelősség a jobboldalt terheli. Az vezette ugyanis bele az országot az első világháborúba" - fogalmazott a történész.
    Mint mondta, az a szocialista párttag, aki ilyet támogat, "közönséges politikai szélhámos”, aki valószínűleg nem tudja, hogy a Jobbik vagy az MSZP tagja-e.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?