Tréfás kedvű pakisztáni kamasz

Iszlámábád/Washington. Szombaton is teljes volt a bizonytalanság a Pakisztánban elrabolt amerikai újságíró, Daniel Pearl sorsát illetően. A CNN amerikai hírtelevízió szerint állítólagos fogva tartói – közép-európai idő szerint szombat hajnalban – elektronikus levélben azt közölték, hogy megölték túszukat.

Iszlámábád/Washington. Szombaton is teljes volt a bizonytalanság a Pakisztánban elrabolt amerikai újságíró, Daniel Pearl sorsát illetően. A CNN amerikai hírtelevízió szerint állítólagos fogva tartói – közép-európai idő szerint szombat hajnalban – elektronikus levélben azt közölték, hogy megölték túszukat. A pakisztáni rendőrség a szombatra virradó éjszaka több száz emberét mozgósítva átkutatta Karacsi 300 temetőjét, de nem talált olyan nyomot, amely megerősítette volna az újságíró halálhírét. Pearl fogva tartói a levélben azt állították, hogy az újságíró holttestét egy temetőben hagyták. A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője csupán annyit közölt, hogy Washington nem tudja megerősíteni a CNN hírét. A szóvivő úgy vélte, hogy álhír lehetett az elektronikus levélben, amit azzal magyarázott, hogy az üzenetet – a korábbiaktól eltérően – nem juttatták el a pakisztáni sajtóhoz, illetve az emberrablók nem küldtek fényképet Pearl holttestéről. Tegnapra kiderült: indokolt volt ez a feltételezés, ugyanis a pakisztáni rendőrség őrizetbe vett három embert, akik e-mailen és telefonon üzeneteket küldtek az elrabolt újságíróról, illetve követeléseket támasztottak szabadon bocsátásával kapcsolatban. Moinuddin Haider pakisztáni belügyminiszter azt közölte, hogy sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki pénteken felhívta az USA karacsi főkonzulátusát, és kétmillió dollár váltságdíjat követelt. Továbbá horogra kerültek azoknak az e-maileknek a szerzői is, amelyek a The Wall Street Journal és más külföldi lapok szerkesztőségébe érkeztek, és Pearl halálhírét közölték. Az őrizetbe vett személyek pakisztáni állampolgárok, s a miniszter szerint egyikük sem tagja semmiféle muzulmán szélsőséges csoportnak. Kihallgatásukban részt vesznek az FBI munkatársai is. A pakisztáni rendőrség közben megállapította: csak ostoba tréfa, ugratás volt az a szombati e-mail, amelynek elküldője egy talányos félmondatot üzent a pakisztáni tömegtájékoztató eszközöknek. Arról szólt az üzenet, hogy Pearl „talán életben van még”. Az elektronikus üzenetet egy karacsi serdülő fiú küldte, és csupán ugratni akarta az újságírókat és a nyomozókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?