Továbbra is napirenden

Tel-Aviv. Izrael változatlanul Jasszer Arafat palesztin elnök száműzésére törekszik. Saul Mofaz védelmi miniszter szerint meg fogják találni a megfelelő időpontot és módot Arafat kiutasítására.

Tel-Aviv. Izrael változatlanul Jasszer Arafat palesztin elnök száműzésére törekszik. Saul Mofaz védelmi miniszter szerint meg fogják találni a megfelelő időpontot és módot Arafat kiutasítására. „A palesztin vezető száműzéséről tavaly szeptemberben hozott elvi döntés még mindig érvényes” – tette hozzá, de elsődleges célnak a palesztin önkormányzatú területektől való egyoldalú különválást, valamint a Palesztin Hatóságon belüli pragmatikus erők bátorítását nevezte, ez utóbbit a jövendő párbeszéd távlatával. Mofaz sejtetni engedte, hogy a palesztin történelmi vezető száműzése radikalizálódáshoz vezetne, ami háttérbe szorítaná azokat, akik hajlanak a párbeszédre Izraellel. Arafatot az izraeli hadsereg ostromgyűrűben tartja a Jordán nyugati partján lévő rámalláhi főhadiszállásán, 2001 decembere óta akadályozva a szabad mozgásban.

A Jordán nyugati partján húzódó védőkerítés déli szakasza, amelynek építése előző nap kezdődött meg, a jövő év közepére befejeződik – közölte Mofaz. A tervbe vett gázai övezeti kivonulásra kitérve kijelentette: lehetséges, hogy maradniuk kell izraeli katonáknak az egyiptomi határ térségében. „Feltehetően csak így akadályozható meg, hogy folytatódjon a fegyvercsempészet a Gázai övezetben.” Az alig egy hete Beér-Sevában elkövetett kettős merényletről szólva leszögezte: „Izrael „mindenütt fellép a terrorizmussal szemben, még Damaszkuszban is.” Vagyis: Szíriát is felelőssé tette a két öngyilkos palesztin merénylővel együtt 18 halottat követelő robbantásokért. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?