Továbbra is 4,3 millió fölött van az ideiglenes védelmi státusszal rendelkező ukrajnai menekültek száma az EU-ban

ukrán válság k

Amig december végén 4 312 215 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unióban, addig január végén már 4 303 115-en rendelkeztek ilyen jogállással – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közreadott jelentéséből.

Az uniós hivatal közlése szerint a 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.

A jelentés szerint az Ukrajnából érkező menekültek számára a legtöbb átmeneti védelmet biztosító jogállást Németország (1 270 150) nyújtotta, majd Lengyelország (951.560) és Csehország (381 190).

A decemberi adatokhoz képest a kedvezményezettek száma legnagyobb mértékben Németországban (+18 905; +1,5 százalék), Csehországban (+8155; +2,2 százalék) és Spanyolországban (+2830; +1,5 százalék) növekedett. A különleges jogállásában részesülők száma öt uniós országban csökkent, nevezetesen Olaszországban (-18 125 fő; -11,2 százalék), Lengyelországban (-3235; -0,3 százalék), Észtországban (-225; -0,6 százalék), Franciaországban (-205; -0,3 százalék) és Luxemburgban (-10; -0,2 százalék).

Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva január végén Csehországban (35,2), Bulgáriában (26,7), Litvániában (26,4), Észtországban (26,2) és Lengyelországban (25,9) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesülők ezer főre jutó száma, míg uniós szinten ugyanez a szám ezer főre 9,6 volt. A kedvezményezettek 46,1 százalékát nők, 33,2 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 20,7 százalékát pedig felnőtt férfiak teszik ki.

A jelentésből kiderült továbbá, hogy Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 34 250, az elmúlt hónapban 370 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?