További terrorista merényletek várhatók Észak-Afrikában

Varsó |

<p>További terrorista merényletek várhatók nemcsak Tunéziában, hanem Egyimptomban is&nbsp;&nbsp;- figyelmezetette csütörtökön a TVN24 lengyel hírtelevízióban az Észak-Afrikába készülő lengyel turistákat Marek Biernacki államtitkár, a lengyel titkosszolgálatok felügyelője.</p>

Biernacki  a lengyel hírszerzés információira hivatkozva kifejtette: az Iszlám Állam, valamint az al-Kaida terrorszervezet radikális hívei   politikai, pénzügyi és presztízsbeli céljaik elérése érdekében további támadásokat terveznek a "pihenésüket töltő, védtelen külföldiek ellen”. A titkosszolgálati vezető hangsúlyozta: az állam szerepe az, hogy a potenciális veszélyekre figyelmeztessen, az utazni szándékozók azonban maguk döntik el, "milyen kockázattal jár, hogy a világ érdekes helyein megfordulnak". A két észak-afrikai ország egyes területei hosszabb ideje a lengyel külügyminisztérium által közölt, az utazásra nem javasolt térségek listáján  szerepelnek, a Vörös-tenger partján lévő leghíresebb egyiptomi üdülőhelyek azonban továbbá is kivételt képeznek ez alól, a külügyi figyelmeztetés ezekre nem vonatkozik. A múlt pénteki, 38 halálos áldozatot követelő tunéziai merényletnek nem volt lengyel áldozata. A Bardo Múzeumban áprilisban szélsőséges iszlamista fegyveresek által elkövetett támadás 23 álodozata közül 2 lengyel volt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?