További katonai célpontokat semmisített meg az orosz hadsereg

orosz katona

Az orosz hadsereg 79 katonai célpontot semmisített meg szombaton Ukrajnában – közölte Igor Konasenkov, a moszkvai védelmi minisztérium szóvivője.

Egyebek között hat lőszer- és üzemanyagraktárt, illetve egy Mi-24-es harci helikoptert és három drónt semmisítettek meg.

A közlést független forrásból nem lehetett megerősíteni.

Konasenkov szerint az orosz hadsereg összesen 3593 katonai célpontot semmisített meg Ukrajnában a harcok február 24-i kezdete óta. Oroszország saját bevallása szerint nem támad civil célpontokat.

Az ENSZ ezzel szemben úgy értesült, hogy az orosz csapatok többször megsértették a nemzetközi jogot, egyebek között azzal, hogy kazettás bombákat vetettek be, még lakott területeken is. A világszervezet 26 támadásról tud, amelyet az orosz hadsereg követett el ukrajnai egészségügyi létesítmények ellen. Ezekben összesen tizenkét ember vesztette életét.

Az orosz védelmi minisztérium kiemelte, hogy rohamosan romlik a humanitárius helyzet Ukrajnában, és néhány városban katasztrofális állapotok vannak. A tárca kifogásolta, hogy Ukrajna ennek ellenére ismét elutasította, hogy humanitárius folyosókat nyissanak Oroszország felé a háború elől menekülő lakosságnak.

Moszkvai értesülések szerint az oroszbarát szakadárok elérték a 100 ezer lakosú Szeverodonyeck városát, míg az orosz csapatok további tizenkét kilométert haladtak előre, és több falu felett megszerezték az ellenőrzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?