Tovább szedi áldozatait az új típusú, H1N1-es influenza Oroszországban

Moszkva |

<p>Legalább 50-en haltak meg Oroszországban az új típusú, H1N1-es influenza következtében a tél kezdete óta - derült ki az AFP francia hírügynökség kedden közzétett összesítéséből.</p>

Az ország déli részén fekvő Rosztovi terület egészségügyi hatóságai közölték a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel, hogy két újabb halálesetet regisztráltak, amelyekkel nyolcra emelkedett a H1N1 vírus halálos áldozatainak száma.

A szomszédos Volgográdi területen a hatóságok szerint legalább 11-en vesztették életüket a kórokozó miatt.

Az Oroszország által 2014 márciusában bekebelezett Krím félszigeten ezen a héten regisztrálták az első halálesetet.

Oroszország kaukázusi régiójában, Dagesztánban négy felnőtt és egy gyermek halálát okozta a kór, továbbá múlt héten két beteg meghalt Jekatyerinburgban és a déli Adigeföldön. Haláleseteket regisztráltak a nyugati Brjanszki, a délnyugati Belgorodi és Vlagyimiri területeken is.

Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter a héten azt mondta, hogy az influenzajárványt "teljesen ellenőrzés alatt" tartják az országban.

Örményországban az év eleje óta 18-an haltak meg az új típusú influenzában a dél-kaukázusi ország egészségügyi minisztériumának múlt heti közlése szerint. A szomszédos Grúziában eközben három halálesetet regisztráltak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben - a Mexikóban és Egyesült Államokban feljegyzett esetek után - figyelmeztetett először az emberi, a madár- és a sertésinfluenza-vírus genetikai keveredésével létrejött H1N1 okozta világméretű járványra, amely 2010-ig 214 országban összesen 18 500 halálos áldozatot követelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?