Tovább folynak a harcok Gázában és az északi határnál

isra k

Tovább folynak a harcok Gázában és az északi határnál az Hamász iszlamista terrorszervezet elleni, több mint négy hónapja tartó háborúban.

Palesztin beszámolók szerint Izrael a levegőből megtámadta a Sabura menekülttábort Rafahban, a Gázai övezet déli részén, az egyiptomi határ közelében. Szárazföldi egységek mindeddig nem hatoltak be az övezetnek erre a legdélibb településére, ahol mintegy másfélmillió, otthonából elmenekülni kényszerült gázai tartózkodik.

Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője közölte, hogy a ballisztikus rakéták elleni védelmet szolgáló Nyíl légvédelmi rendszer elfogott egy Eilat irányába indított lövedéket. A város felé tartó rakéta miatt csütörtök korán reggel a Vörös-tenger partján fekvő üdülővárosban több mint egy hónap után ismét légiriadó volt.

Északon pedig páncéltörő rakétát lőttek ki Libanonból a határ közelében fekvő izraeli Juvál falura. Egy házban tűz ütött ki, de személyi sérülés nem történt. Szintén páncéltörő rakétát indítottak Kirjat Smona felé, de ez lakatlan területen csapódott be. Ezeknek a határ menti településeknek a lakóit a háború kezdete, október eleje óta evakuálták.  

Az IDF közölte, hogy szerda este harci repülőgépekkel a Hezbollah dél-libanoni célpontjait támadta, köztük egy megfigyelő állomást, valamint egy katonai állást Zabkin falu területén.

Ciszjordániában a Jichár nevű telepesfaluból érkező izraeliek tucatjai köveket dobáltak a palesztin Aszira al-Kabalija faluban, és megpróbáltak házakat felgyújtani egy izraeli biztonsági tisztviselő jelentése szerint. A helyszínre érkező biztonságiak  a palesztin faluból eltávolították, de nem tartóztatták le őket.

Az izraeli parlament, a kneszet szerda este megszavazta Benjámin Netanjahu miniszterelnök deklarációját, amely elutasítja a palesztin állam "egyoldalú" elismerését. Az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti gázai háború közepette kiadott szimbolikus nyilatkozatot az ellenzék tagjai is támogatták, 120 képviselőből 99 szavazott mellette. Jaír Lapid, az ellenzék vezére is megszavazta, de figyelemelterelésnek nevezte, mert szerinte a palesztin állam egyoldalú elismerése nem valós fenyegetés.

Az izraeli álláspont szerint a palesztinokkal születendő állandó érvényű megállapodást a felek közötti közvetlen tárgyalások útján kell megkötni, nem pedig nemzetközi diktátumok alapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?