Legalább nyolcvan halálos áldozata van a németországi áradásoknak

Németország árvíz

Legalább nyolcvan halálos áldozata van a Németország nyugati részén történt áradásoknak, és több tucat ember hollétéről nem tudni a hatóságok péntek reggeli összesítése szerint.

Észak-Rajna-Vesztfália tartományban legkevesebb ötvenen, Rajna-vidék-Pfalzban legalább harmincan vesztették életüket.

A természeti katasztrófát leginkább megszenvedő járásban, Ahrweilerben 50–60 embert keresnek. A járási közigazgatási hivatal csütörtök este még azt közölte, hogy 1300 embert tartanak nyilván eltűntként. Ezt pénteken azzal magyarázták, hogy a mobilszolgáltatás akadozása miatt sok embert nem lehet elérni telefonon.

Számos településen éjszaka is tartott a mentés, a tűzoltóság, a katasztrófavédelmi szervezet (THW) és a hadsereg (Bundeswehr) egységei több ezer embert helyeztek biztonságba veszélyessé vált otthonukból.

Péntek reggel a Köln melletti Erfstadt Blessem nevű negyedében alakult ki a legdrámaibb helyzet. A helyi hatóságok közlése szerint az alámosások miatt megrogyott vagy összeomlott számos lakóépület, amelyekből segélyhívásokat regisztrálnak. Sok lakó a figyelmeztetések ellenére visszatért otthonába, vagy nem is hagyta el. Mentésüket nehezíti, hogy a környéken gázszivárgás van, amelyet egyelőre nem tudtak megszüntetni.    

A hét elején kezdődött esőzések miatt megáradt patakok és folyók egy viszonylag szűk területen, Wuppertalban és környékén, és a Köln-Bonn-Koblenz alkotta vonaltól a belga, luxemburgi és holland határig húzódó nagyjából harminc kilométeres sávban pusztítottak a legnagyobb erővel.

A dombvidék völgyeiben sok patak és kisebb folyó kanyarog, rendszerint csendesen, árvizet ritkán okozva. Ezért a nagyobb németországi folyókkal, például a Dunával ellentétben nemigen vannak védművek, gátak vagy bármikor bevethető mobilgátak.

Ugyancsak fontos tényező, hogy a domborzati viszonyok miatt a települések általában éppen a folyóvizek mentén, a völgyek alján terülnek el, ahol felgyülemlett a rendkívüli mennyiségű csapadék, amely egy laposabb vidéken egyenletesebben oszlott volna el, kisebb kárt okozva.

Ugyanakkor a katasztrófa fő oka a legtöbb szakértő szerint mégis inkább az éghajlatváltozás, amely előidézte a napokig folyamatosan tartó heves esőzést

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?