Tompítani próbálják Duterte kijelentéseit az USA-val való szakításról

Manila |

<p>Egyik minisztere tompítani próbálta pénteken Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök előző napi kijelentését az Egyesült Államokkal való szakításról.</p>

Duterte legalább kétszáz üzletember kíséretében Pekingben tárgyalt csütörtökön a Kínával fennálló gazdasági kapcsolatok bővítéséről, 13 megállapodást írt alá kínai partnereivel, és egy üzleti fórumon bejelentette, hogy hazája szakít a hagyományos szövetségesének számító Egyesült Államokkal. Mint röviden utalt rá, elsősorban a katonai és gazdasági kapcsolatok lazítására gondol.

Erre reagálva az Egyesült Államok manilai nagykövetségének sajtóattaséja pénteken azt írta a Reuters hírügynökségnek küldött emailjében: Duterte elnök szavai "szükségtelen bizonytalanságot" keltenek, de várják, hogy kifejtse mire gondolt szakítás alatt. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok a maga részéről tiszteletben tartja szerződéseit és kötelezettségeit a Fülöp-szigetekkel szemben. Ugyanezt elvárja Manilától - tette hozzá.

A sajtóattasé szavait gyakorlatilag megerősítette Ashton Carter amerikai védelmi miniszter, amikor pénteken ankarai látogatásra érkezett, és Duterte szavairól kérdezte egy tudósító.

Ezután a szintén Pekingben tartózkodó Ramón López Fülöp-szigeteki kereskedelmi miniszter úgy nyilatkozott a CNN amerikai hírtévének: az elnök nem beszélt szakításról. "Nem állítjuk le a Nyugat és konkrétan az Egyesült Államok befektetéseit és a vele folytatott kereskedelmet. Az elnök csak azt akarta mondani, hogy erősíteni akarjuk kapcsolatainkat Kínával és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségébe (ASEAN) tömörülő államokkal, amelyekkel már évszázadok óta kereskedünk. A Fülöp-szigetek csak az egyoldalú függőséggel szakít" - tette hozzá.

Duterte csütörtökön Pekingben azt is mondta, hogy "ideológiailag hozzáigazította magát" Kínához. "Lehet, hogy Oroszországba is elutazom, és tárgyalok Vlagyimir Putyin elnökkel, elmondom neki, hogy hárman vagyunk a világ ellen: Kína, a Fülöp-szigetek és Oroszország. Ez az egyetlen lehetőség" - jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?