Tömegtüntetés Párizsban a melegházasság ellen

Párizs |

<p>A francia rendőrség adatai szerint mintegy 150 ezren, a szervezők szerint viszont egymilliónál is többen tüntettek vasárnap Párizsban a melegházasság ellen.</p>

 

Ez várhatóan az utolsó nagy tiltakozó megmozdulás a házasságot és az örökbefogadást az azonos neműek számára is lehetővé tevő új francia törvény ellen, amelyet egy hónappal ezelőtt szavazott meg a törvényhozás. Az első ilyen házasságot jövő szerdán tartják Montpellier-ben.     A hatóságok attól félnek, hogy - akárcsak a korábbi hasonló tüntetések némelyikén - a felvonulók közé keveredő szélsőjobboldali csoportok erőszakos akciókba kezdenek. Manuel Valls belügyminiszter szombaton azt tanácsolta a gyerekes családoknak, hogy ne vegyenek részt a megmozduláson. A szervezők viszont azt állítják, hogy a kormány el akarja bátortalanítani a tüntetőket.    A tavaly hatalomra jutott Francois Hollande francia államfő egyik fő választási ígérete volt a melegházasság engedélyezése, s az elfogadott törvényben szerepel az örökbefogadás engedélyezése is azonos nemű párok számára. A tervet komoly ellenzés fogadta a francia társadalom egy részében, főleg a jobboldalon, illetve a katolikus körökben: a javaslat visszavonását követelve hónapok óta tartottak a tömegtüntetések. A vita az utcán és a parlamentben is radikalizálódott, s egyre több homofób incidensre került sor. Valószínűleg ennek is szerepe lehet abban, hogy egy most vasárnap megjelent közvélemény-kutatás szerint a franciák 72 százaléka immár úgy véli, be kell fejezni a tömegmegmozdulásokat.    Mindenesetre a szervezők komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a mostani tüntetés - egyfajta utolsó erődemonstrációként - impozáns legyen: vidékről különvonatokon, valamint több száz buszon érkeztek a tiltakozók a fővárosba. A hatóságok viszont 4500 rendőrt mozgósítottak, hogy elejét vegyék a felvonulók közé keveredő "ultrák" esetleges erőszakos akcióinak.      Franciaországban a statisztikák szerint mintegy 200 ezren állítják azt, hogy azonos nemű személlyel élnek együtt, azaz a párok 0,6 százaléka homoszexuális. Közülük minden tizedik pár nevel gyermeket. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?