(TASR/AP-felvétel)
Tömeggyilkosnak vallják magukat a menedékkérők
Magukat bűnelkövetőnek mondó emberek is kérnek menedékjogot Németországban – írta a Bild című lap a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) belső dokumentumaira hivatkozva.
A BAMF kirendeltségei és a nürnbergi központ közötti hivatalos levelekre hivatkozó beszámoló szerint menedékjogot kért Németországban például egy törökországi férfi, aki a meghallgatásán azt állította, hogy összesen 85 bűncselekmény miatt keresik hazájában.
Egy dagesztáni menedékkérő azt mondta, hogy egy vahhábita (az iszlám szunnita ágának egy rendkívül konzervatív irányzatához tartozó) szervezet tagjaként merényletet hajtott végre az észak-kaukázusi autonóm köztársaság belügyminisztere ellen, egy Sierra Leone-i férfi azt állította, gyerekkatonaként civileket gyilkolt, egy algériai menedékkérő pedig azt, hogy kábítószer-kereskedelem miatt körözik hazájában.
A Bild hozzátette: a menedékkérők gyakran azért mondják magukat bűncselekmények elkövetőinek, mert német és a nemzetközi jog alapján sem lehet hazatoloncolni olyan embereket, akiket a hazájukban kínzás vagy halálbüntetés fenyeget.
A hazatoloncolás elkerülését célzó önfeljelentések ügye korábban is téma volt a német sajtóban. Idén áprilisban például a Stuttgarter Nachrichten című lap azt írta, hogy a stuttgarti és a karlsruhei ügyészségen az idei első negyedévben 159 olyan új ügy volt az iszlamista terrorizmus miatt indított eljárások között, amelyben a menedékkérő saját magát jelentette fel, és azt állította, hogy terrorista szervezet tagja volt.
Egy tavaly készült összeállítás szerint több más tartományra is jellemző, hogy menedékkérők súlyos bűncselekmények elkövetőinek vallják magukat csak azért, hogy Németországban maradhassanak. Baden-Württemberg mellett előfordulnak ilyen esetek például Hessenben és Bajorországban is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.