Többszörös diszkrimináció

Brüsszel. Románia januári csatlakozásával legalább kétmillió fővel, Bulgáriáéval pedig mintegy hétszázezerrel nő az Európai Unió roma polgárainak száma.

Brüsszel. Románia januári csatlakozásával legalább kétmillió fővel, Bulgáriáéval pedig mintegy hétszázezerrel nő az Európai Unió roma polgárainak száma.

Lévai Katalin (MSZP), az Európai Parlament Roma Fórumának elnöke szerint az EU amúgy is nehezen birkózik meg az oktatásban és a munka világában a kisebbségi csoportok integrációjával. „A tapasztalatok azt mutatják: ahol jól teljesít is a gazdaság, ott sem lett jobb a kisebbségek helyzete.” Csak becslések vannak arra, hogy az EU (januártól) mintegy 480 millió polgárából hány roma. Franciaországban, ahol pedig Nyugat-Európa legjelentősebb ilyen közössége él, fel sem lehet tenni etnikai hovatartozásra vonatkozó kérdést. Szakértők úgy vélik: jelenleg kb. tízmillió roma EU-polgárról beszélhetünk. Ehhez kell hozzáadnunk a közel 3 milliót. Románia és Bulgária adja majd az EU két legnagyobb roma közösségét – hátrébb sorolva az eddigi első Magyarországot, utána Szlovákiát.

Bár a huszonhetek két legszegényebb országáról van szó, egyikük sem kap több pénzt Brüsszelből csak azért, mert nagy roma népességet hoznak magukkal. Viszont a nekik járó felzárkóztatási pénzeket, pl. az EU szociális alapjának forrásait felhasználhatják úgy, hogy abból a roma lakosság is profitáljon. Brüsszelben a roma ügyeket esélyegyenlőségi kérdésként kezelik, s a szociális ügyekkel együtt Vladimír Špidla cseh biztos felügyelete alá tartoznak.

Szakértők figyelmeztetnek: problémáik aligha oldódnak meg egyhamar, viszont szaporítják az unió előtt tornyosuló belső kihívásokat. Brüsszelnek elsősorban a diszkrimináció megszüntetésére kell ösztönöznie a tagállamokat – különös tekintettel a többszörös diszkriminációt elszenvedő roma nők helyzetére. (nol, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?