Több uniós tagállam is fontolgatja orosz diplomaták kiutasítását

Alexandr Jakovenko
Brüsszel |

Azt követően, hogy az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács felkérte az EU külügyi főképviselőjét, hogy konzultációra rendelje vissza Moszkvából az EU oroszországi nagykövetét, több uniós tagállam is bejelentette, hogy hasonló lépéseket és orosz diplomaták kiutasítását fontolgatja.
 

Litvánia elnöke pénteken azt közölte, hogy az úgynevezett Szkripal-ügy miatt országa is megvizsgálja orosz diplomaták kiutasításának lehetőségét, ahogyan azt az Egyesült Királyság tette. Dalia Grybauskaite kijelentette, mivel Theresa May brit kormányfő pontos információkkal szolgált és részletes tájékoztatást adott az ügyről, a válaszlépésre már a jövő hét folyamán sor kerülhet.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter tájékoztatása szerint Párizs is fontolgatja orosz diplomaták kiutasítását. "Még meglátjuk" - nyilatkozott a Kijevben tartózkodó francia tárcavezető.

Leo Varadkar ír kormányfő pénteken ismételten támogatásáról biztosítatta az Egyesült Királyságot, a történteket pedig "felháborítónak és elítélendőnek" nevezte. Mint elmondta, biztonsági intézkedések keretében számba veszik azokat az orosz diplomatákat, akik nem jogszerűen tartózkodnak az országban, vagy más okból kiutasíthatók.
 

Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök kijelentette, megvizsgálják, hogy kell-e, és ha igen, milyen egyoldalú lépéseket lehet tenni a mérgezéses támadás ügyében.

Andrej Babiš cseh ügyvezető miniszterelnök pénteki nyilatkozatában arról tájékoztatott, hogy a hétvégén konzultációt folytatnak az orosz diplomaták kiutasításának lehetőségéről. Legfeljebb néhány diplomatáról lehet szó - közölte. A megbeszélések eredményét hétfőre ígérte, hozzátéve: támogatja a határozott válaszlépések megtételét.

Babiš csütörtökön a NATO székházában tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a leghatározottabban elutasítja a Novicsok eredetéről megjelent orosz állításokat, amelyek szerint a merényletkísérlethez használt idegméreg Csehországból származott volna. A vádaskodásokat semmivel sem lehet bizonyítani. "Ez valóságos hazugság" - tette hozzá.

Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök az uniós csúcstalálkozót követően elmondta, nem kérdőjelezhető meg a brit biztonsági szolgálat következtetéseinek hitelessége, amely szerint "nagyon valószínű", hogy Oroszország a felelős az idegméreggel elkövetett támadásért. Aláhúzta, Horvátország megfontolja az összes lehetőséget az orosz diplomaták kiutasítása ügyében. "Ha szükséges, teszünk ilyen intézkedéseket" - mondta.Információk szerint Hollandia, Lengyelország, Észtország és Lettország is hasonló intézkedéseket tervez.

Az európai uniós állam- és kormányfők szerint "nagyon valószínű", hogy Oroszország a felelős Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezéséért - derül ki a kétnapos brüsszeli csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozatból. Az elfogadott szöveg szerint az "egyetlen ésszerű magyarázat", hogy az orosz vezetés áll az idegméreggel elkövetett, március 4-i merénylet mögött.

Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban tett nyilatkozata szerint az elítélő szavak mellett további intézkedések meghozatalára is sor kerülhet.

Az MTI úgy értesült, hogy a döntésnél Magyarország azokkal az országokkal értett egyet, akik további lépéseket akartak az EU nevében tenni az angliai mérgezés ügyében. "Orbán Viktor tette azt a javaslatot a miniszterelnökök tegnapi találkozóján, hogy hívják vissza Brüsszelbe egyeztetésre az Európai Unió moszkvai nagykövetét" - fogalmazott egy neve mellőzését kérő brüsszeli forrás.

Az Európai Külügyi Szolgálat péntek délelőtt tudatta, hogy az Európai Tanács felkérte az EU külügyi főképviselőjét, hogy konzultációra rendelje vissza Moszkvából az oroszországi uniós nagykövetet. A közlemény szerint a nagykövet a hétvégén visszatér Brüsszelbe, ahol egyeztetni fog Federica Mogherinivel.
        

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?