Több tízezren tüntettek a rasszizmus ellen

Boston |

<p>Rendőrségi becslés szerint mintegy 40 ezer fős antirasszista tüntetés volt szombat este Bostonban egy olyan aznapi jobboldali gyűlés ellen, amelyet a szólásszabadság nevében hirdettek meg.</p>

A jobboldali gyűlésen mindössze néhány tucatnyian voltak jelen, az esemény egy órával rövidebb lett a tervezettnél, elvonuló résztvevőit a rendőrök védték. Kisebb összetűzések voltak az antirasszista tüntetés résztvevői és a rendőrök között, de sikerült elkerülni azt a fajta káoszt és erőszakot, amely az egy héttel korábbi charlottesville-i demonstrációkat jellemezte - jelentették hírügynökségek.

A gyűlést a Bostoni Szólásszabadság Koalíció nevű szervezet hirdette meg, és nyilvánosan elhatárolta magát a neonáciktól, a fehér fajgyűlölőktől, és mindenkitől, aki erőszakot szított augusztus 12-én Charlottesville-ben.

Az AFP hírügynökség megjegyezte, hogy a szólásszabadság lett a jelszava azoknak a jobboldaliaknak és rasszistáknak, akik elítélik a "politikai korrektséget", mert képmutatónak tartják. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"285401","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 431px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A jobboldali gyűlés biztonságát a hatóságok egy hétig tervezték a közismerten liberális északkeleti városban. Ötszáz rendőrt vezényeltek ki a gyűlés helyszíne köré, amely egy tenyérnyi terület volt az ország legrégebbi parkjában, a Boston Commonban. A környező utcákban betonblokkokat helyeztek el, és hatalmas billenőplatós teherautókat állítottak le, hogy megakadályozzák az olyan eseteket, mint amilyen Charlottesville-ben történt, amikor egy férfi autójával belehajtott a tömegbe, és egy nő halálát, sokak sebesülését okozta, vagy az olyan terrorcselekményeket, amelyek az utóbbi időben történtek Európában.

A gyűlés résztvevőit elvonulásukkor is körbevették a rendőrök, hogy védjék őket. Eközben az ellentüntetők kiabáltak rájuk, megpróbálták őket megállítani, és vizes palackokat is hajítottak feléjük. Ekkor történt néhány összetűzés a tüntetők és a rendőrök között. Harminchárom tüntetőt őrizetbe vettek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"285400","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 391px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Kisebb antirasszista tüntetések voltak szombaton más amerikai városokban is.

Donald Trump amerikai elnök a bostoni eseményekre reagálva azt írta Twitter-profilján: "Megdicsérem a sok bostoni tüntetőt, aki kiáll a vakhit és a gyűlölet ellen. Nagy nemzetünk hamarosan eggyé lesz. Évtizedekig megosztott volt. Időnként kellenek tiltakozások a gyógyuláshoz, és Amerika meg fog gyógyulni, erősebb lesz, mint valaha" - írta. 

Lánya, Ivanka Trump pedig azt írta: "Jó volt látni, hogy ma több ezer ember gyűlt össze szerte az Egyesült Államokban, hogy békésen elítélje az intoleranciát, a rasszizmust és az antiszemitizmust".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?