Több tízezer embert menekítenek ki a Khanun tájfun elől Dél-Koreában

Dél-Koreában mintegy 40 ezer, a 25. Cserkész Világtalálkozóra érkezett gyerek kimenekítésére készülnek a hatóságok a közelgő Khanun tájfun miatt – derült ki a Cserkészmozgalom Világszervezetének (WOSM) a dél-koreai hatóságokra hivatkozó, hétfőn kiadott közleményéből.

A nagyrészt tizenéves cserkészek a világ 158 országából érkeztek a rendezvényre az ország délnyugati részén lévő Puan megyébe, ahová azonban a dél-koreai meteorológiai intézet előrejelzése szerint szerdán lecsap a Khanun tájfun.

Az elnöki hivatal tudatta, hogy a fiatalok egy részét ideiglenesen Szöulban és környékén, szállodákban és egyéb épületekben helyezik el, a helyi cserkészvezetők pedig azt mondták, ők maguk 340 evakuálási útvonalat dolgoztak ki.

Az evakuálás a tervek szerint helyi idő szerint kedd reggel kezdődik.

A környéken uralkodó erős hőhullám miatt korábban már sok turista idő előtt félbeszakította vakációját, a cserkésztalálkozó szervezőit pedig előzőleg bírálatok érték, amiért kánikula idején éppen egy nagy kiterjedésű, fák nélküli, sík területre szervezték a cserkésztalálkozót.

A múlt héten a Khanun már lecsapott Kína keleti és Japán déli részére, ahol a viharok és esőzések halálos áldozatokat is követeltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?