Több tízeren tüntettek a kormány oktatási politikájával szemben

Párizs |

<p>Negyvenhét szervezet felhívására több tízezren tiltakoztak Párizsban a kormány oktatási politikája, nevezetesen a költségvetési megszorítások, a munkahelyek megszüntetése és a reformok megvalósításának körülményei ellen.</p>

Az ország minden tájáról érkezett tanárok, diákok és szülők együtt vonultak fel a francia fővárosban megrendezett országos tiltakozó megmozduláson, amelynek élén valamennyi pedagógusszervezet képviselője ott volt. A 2009-es költségvetési tervezet vitája előtt két héttel a tiltakozók azt kérik a kormánytól, hogy a pénzügyi válság idején, amikor elengedhetetlen az állami szerepvállalás, inkább invesztáljon a közoktatásba, és ne vonjon el onnan további költségvetési pénzeket. A közalkalmazotti szféra karcsúsításának részeként a kormány szeptemberben 11 200 középiskolai tanári állást szüntetett meg, ebből 8830-at az állami középiskolákban, s a jövő tanév elejére további 13 500 poszt felszámolását jelentette be.

Franciaországban 2004 óta 10 ezer tanári állás szűnt meg. A pedagógus szakszervezetek attól tartanak, hogy a ciklus végéig, 2012-ig összesen 80 ezer munkahely felszámolását tervezi az oktatási tárca, amely szerintük "megtakarítási eszköznek tekinti a közoktatást". Jelenleg 405 ezer tanár dolgozik az állami és 98 ezer a magán középiskolákban Franciaországban.

A tüntetés szervezői az elvonások és a leépítések mellett Xavier Darcos oktatási miniszternek az általános iskolák tananyagaira vonatkozó reformjait, a vidéki kis iskolák tervezett bezárását és a tanév elején bevezetett négynapos iskolahét megvalósításának körülményeit is elítélik.

A tömegben ellenzéki baloldali politikusok is feltűntek, köztük Jack Lang korábbi oktatási miniszter és Martin Aubry volt munkaügyi miniszter, Lille szocialista polgármestere. A szervezők számításai szerint 80 ezren tüntettek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?