Több nehézfegyvert akarnak

Fallúdzsa/Nedzsef/Bagdad. Újabb támadást indított tegnap délután az amerikai tengerészgyalogság az ostromlott iraki város, Fallúdzsa ellen, bár az amerikai katonai szóvivő azt mondta, továbbra is megpróbálnak megegyezni a felkelőkkel.

Fallúdzsa/Nedzsef/Bagdad. Újabb támadást indított tegnap délután az amerikai tengerészgyalogság az ostromlott iraki város, Fallúdzsa ellen, bár az amerikai katonai szóvivő azt mondta, továbbra is megpróbálnak megegyezni a felkelőkkel. A település lakói arról számoltak be, hogy az amerikaiak tankokkal és légierővel kezdték támadni a Bagdadtól 50 kilométerre nyugatra fekvő város északnyugati negyedét. Szemtanúk elmondták: harci repülőgépek, helikopterek és nehézfegyverzettel ellátott repülőgépek is csatlakoztak az akcióhoz. Fegyverropogást és aknák becsapódását lehetett hallani Fallúdzsában több mint egy órán keresztül. Röviddel ezután három mennydörgésszerű robbanás következett, miközben amerikai harci gépek köröztek a város felett. Egy amerikai televízió tudósítója az amerikai hadsereg tisztjeire hivatkozva azt jelentette, hogy a támadást egy amerikai egység támogatására indították, amelyik megkísérelt elfoglalni egy, az ellenállók kezén lévő vasútállomást.

Erősítésként további nehézpáncélosok Irakba vezénylését kéri az amerikai haderő. Ezt az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke jelentette be. Richard Myers tábornok sajtóértekezletén elmondta: az arab országba küldött egyes amerikai alakulatok kevés nehézfegyvert vittek magukkal, mert úgy ítélték meg, hogy az M-1-es harckocsik és a Bradley páncélosok más közlekedési és harci eszközöknél kevésbé alkalmasak a rájuk bízott feladatok elvégzéséhez. „Az amerikai haderő mindazonáltal nem sok nehézfegyvert kér, s a várt erősítés nem módosítja a Pentagonnak az Irakban szükséges fegyveres erők összetételéről alkotott filozófiáját” – fűzte hozzá a tábornok, aki a változó helyzettel magyarázta az igényelt erősítést.

A Mahdi Hadserege nevű síita radikális csoport tagjai magánházakba hatolnak be Nedzsef és Kúfa városokban – adták hírül közleményükben síita hittudósok. A közlemény az as-Sark al-Auszat arab újságban jelent meg. Megszövegezői azzal vádolják a Muktada asz-Szadr vezette radikális síita csoportokat, hogy a magánházakba, üzletekbe és állami intézményekbe törnek be. Különböző jogcímeken embereket tartóztatnak le, akiket azután megkínoznak, és az iszlám törvény, a saríja alapján elítélnek. Maga Szadr pedig tegnap arra figyelmeztette az amerikaiakat, ne merjenek bevonulni a szent városba, Nedzsefbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?