Több mint tíz évig is eltarthat a fukusimai erőmű biztonságos lebontása

Tokió |

<p>A márciusi természeti csapások által sújtott fukusimai erőmű biztonságos lebontása számos technológiai kihívást okoz, és több mint egy évtizedig tart majd - közölte a japán Atomenergetikai Bizottság szerdán.</p>

A szervezet tájékoztatása szerint kulcsfontosságú, hogy a fűtőrudakat eltávolítsák a használt elemek tárolására épített medencékből annak érdekében, hogy biztosítani tudják, hogy nem lesz további szivárgás. Elemzők attól tartanak, hogy ezt a folyamatot különösen nehézzé teheti, ha a szerkezetük a sérült fűtőelemek által kibocsátott hő és sugárzás, illetve a hűtés céljából beléjük pumpált tengervíz hatására megsérült.

A bizottság, amely az ország atomenergetikai szektorának szabályozására létrehozott független szervezet,  a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IEA) éves közgyűlésén, hétfőn tájékoztatja a nemzetközi közösséget a lebontási folyamat menetrendjéről.

Kondo Sunszuke, a bizottság elnöke már korábban abbéli véleményének adott hangot, hogy legalább tíz évig is eltarthat, amíg az atomerőművet működtető Tokyo Electric Power Co. (Tepco) elkezdheti a fűtőelemek kiemelését.

"Öt évbe telt, mire hasonló lépések kezdődhettek az amerikai Three Mile erőmű 1979-es balesete után" - mondta Hidzsikata Katszuicsiro, a Tepco szeizmikus mérnökségének vezetője. "Valószínűleg több időre lesz szükség a fukusimai erőmű esetében, mivel itt három sérült reaktor van, szemben az amerikai balesetben károsodott egyetlen reaktorral, és a károk is súlyosabbak" - fogalmazott a szakember.

A Tepco tájékoztatása szerint a legnagyobb gondot az okozza, hogy miként tömik be az elsődleges zárószerkezet szivárgásait. Az elsődleges acélkonténer feladata a sugárzás lefojtása, ám ezek, illetve az őket magukban foglaló reaktorházak is sérültek a természeti csapás, illetve az azt követő atomkatasztrófa során.

A vállalat szerint számos technológiai kihívás elé néznek, amelyet meg kell oldani a fűtőelemek kiemelése előtt: új robotokat kell építeni, amelyek képesek felmérni, hogy milyen viszonyok uralkodnak az elsődleges konténerekben, amelyek alkalmasak a szivárgások lokalizálására és betömésére, illetve olyanokra is, amelyekkel magukat a fűtőelemeket lehet kiemelni. Azt is biztosítani kell, hogy az egész folyamat során képesek legyenek megakadályozni, hogy újabb reakció alakuljon ki, amely akkor fordulhat elő, ha a fűtőelemeket nem hűtik kellő mértékben - hangsúlyozta a társaság szakembere az eseményen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?