Több mint egymillió ukrán tért haza a háború kezdete óta

ukrán válság k

Összesen 1,1 millió ukrán tért vissza hazájába a február 24-i orosz invázió kezdete óta – közölte szerdán Andrij Demcsenko, az ukrán határőrség szóvivője.

Február 24. óta 1,1 millió polgártársunk lépett be Ukrajnába – mondta sajtótájékoztatóján Demcsenko.

A szóvivő arra nem tért ki, hogy milyen arányban tértek vissza azok az ukránok, akik az invázió elől menekültek, illetve azok, akik a háború előtt külföldön éltek.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szerdán közzétett adatai szerint azonban az ukrajnai menekültek száma meghaladta az ötmilliót.

„A konfliktus nyolc hete után öt milliónál tartunk, és még nincsen vége, ötmillió egyéni történet a veszteségekről és a traumákról” – jelentette ki Kelly Clements, az ENSZ menekültügyi főbiztosának a helyettese.

Európában a második világháború óta nem volt ilyen menekültáradat.

Ugyanakkor érezhető az ukránok egy részének visszatérése az országukba, illetve az otthonukba. Olyannyira, hogy Vitalij Klicsko kijevi polgármester felszólította a lakosokat, hogy egyelőre ne térjenek vissza. A harcok csúcspontján a 2,8 millió lakos felét evakuálták.

Helyi médiumok becslése szerint ennek ellenére feltehetően mintegy ötvenezren térnek vissza a fővárosba.

A konfliktus előtt a Kijev ellenőrzése alatt lévő ukrajnai területeken 37 millióan éltek, nem számítva a 2014-ben Oroszország által bekebelezett Krím félszigetet, sem az oroszbarát szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai területeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?