Több mint 400 tüntetőt vettek őrizetbe Franciaországban, több száz rendőr megsérült

francia tuntetes

A francia kormány nyugdíjreformja elleni csütörtök esti utcai tüntetéseken 441 rendőr és csendőr megsérült a demonstrálókkal kialakult összetűzések során, és országszerte 457 tüntetőt őrizetbe vettek a hatóságok – közölte péntek reggel Gérald Darmanin francia belügyminiszter.

A Cnews televízióban a miniszter arról is beszámolt, hogy a fővárosban 903 esetben gyújtottak fel a tüntetők kukákat vagy más utcai tárgyakat.

A dél-franciaországi Bordeaux elegáns városházának fából készült ajtaját is felgyújtották a tiltakozók. Az ajtó hamar a lángok martaléka lett, de a tűz továbbterjedését aztán gyorsan meg tudták akadályozni – jelentette a Sud-Ouest című napilap.

A csütörtöki este Franciaországban már kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban a rendbontók kirakatokat törtek be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint országszerte 1,08 millióan vettek részt a tüntetéseken, a CGT szakszervezet 3,5 millió résztvevőről számolt be.

A csütörtök esti felfordulás ellenére Darmanin péntek reggel azt közölte, hogy az ország készen áll III. Károly brit uralkodó fogadására, aki jövő hétre tervez látogatást Franciaországba.

Mathieu Obry és Yvan Fort szakszervezeti vezetők a héten úgy nyilatkoztak a Sud-Ouest című napilapnak, hogy III. Károly király látogatása kifejezett "célpontja" lesz a további demonstrációknak. Pascal Mesgueni, a CFTC szakszervezet egyik képviselője a bordeaux-i városi közlekedési társaságnál azt mondta, hogy a brit uralkodó biztosan nem tud majd a bordeaux-i villamoson utazni, ahogyan azt eredetileg tervezte. A szakszervezetek jövő keddre hirdettek meg újabb demonstrációt.

III. Károly március 26. és 29. között készül Franciaországba látogatni, uralkodóként ez lesz az első külföldi útja. A Buckingham-palotából származó információk szerint Londonban is úgy készülnek, hogy a nyugdíjreform elleni megmozdulások akár III. Károly utazásának logisztikáját is érinthetik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?