<p>Legalább hat halottra bukkantak egy félig leeresztett, 135 menekülttel a fedélzetén Európába tartó gumicsónakban Líbia partjai közelében, a túlélők szerint további huszonegyen eltűntek - számolt be hétfőn az SOS Mediterranee nevű civil szervezet.</p>
Több holttestet találtak Líbia partjainál egy csónakban
A csoport tájékoztatása szerint a gumicsónak vasárnap reggel indult útnak, azonban röviddel ezután félig leeresztett, félig megtelt vízzel és a motorja is felmondta a szolgálatot.
Az SOS Mediterranee és egy partnerszervezet által kibérelt, az olasz parti őrség parancsnoksága alatt álló Aquarius hajó sietett a menekültek segítségére, azonban a gumicsónakban lévőknek a mentőhajóra emelése nagyon nehézkes volt egyebek mellett a háborgó tenger időnként két méter magas hullámai miatt. A mentés során két menekült a vízbe esett és megfulladt.
Összesen 108 menekültet sikerült kimenteni. Többségük Gambiából, Bissau-Guineából, Elefántcsontpartról, Togóból, Maliból, Szudánból, Szenegálból és Nigériából származik.
A menekültek, akik a líbiai Szabráta városából indultak útnak, kilenc órát töltöttek a tengeren, mielőtt az Aquarius kimentette őket. Az olasz sajtó tájékoztatásai szerint a menekülteket az olasz Lampedusa szigetére szállítják.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) április 14-i becslései szerint az év eleje óta mintegy 24 ezer menekült érkezett Olaszországba a Földközi-tengeren, és több mint 350 társuk életét vesztette a veszélyes tengeri út során.
A Líbiában uralkodó káoszt kihasználva az Olaszországtól mintegy háromszáz kilométerre lévő észak-afrikai Líbia partjairól már sok ezren indultak útnak Európába. Tisztviselők szerint arra lehet számítani, hogy az időjárás javulásával az érkezők száma emelkedni fog.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.