Több halálos áldozata van a gázai menekültszállást ért izraeli csapásnak

izraeli-palesztin konfliktus

Legkevesebb 17 halálos áldozata van a Gázai övezetben a Nuszeirat menekülttábort ért izraeli csapásnak – közölték csütörtökön palesztin egészségügyi illetékesek.

A menekülttáborban egy szálláshelyként használt iskolát érte a légicsapás, amelyben legkevesebb 13 gyermek, három nő és egy férfi halt meg, 42 ember pedig megsebesült a Kamal Advan kórház közlése szerint, ahová az áldozatokat szállították. 

Az izraeli hadsereg jelentésében azt állította, hogy a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet fegyvereseit támadták egy iskolaépületben lévő parancsnoki központban, de ezt bizonyítékokkal nem támasztották alá – írta az AP hírügynökség. 

A Gázai övezet északi részében dolgozó egészségügyiek a régió helyzetének tarthatatlanságáról számoltak be az elmúlt két hét izraeli légicsapásai után. E támadásokban több százan haltak meg, és tízezreknek kellett elmenekülniük otthonukból. Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a Hamász északon ismét összegyűlt fegyvereseivel harcolnak.

A Kamal Advan kórház igazgatója szerdán videoüzenetben számolt be arról, hogy mintegy 150 sebesültet kell ellátniuk, köztük 14 gyermeket az intenzív vagy a koraszülött osztályon. 

„Nagyon sok a sebesült, minden órában elveszítünk közülük egyet az orvosi eszközök és a személyzet hiánya miatt. A mentőautók már nem képesek szállítani a sebesülteket. Akik a saját lábukon be tudnak jönni a kórházba, azokat ellátjuk, de akik nem, azok az utcán meghalnak” – ecsetelte a helyzetet.

A Kamal Advan a Gázai övezet északi részén lévő három kórház egyike, amely a harcok miatt szinte megközelíthetetlenné vált. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az övezet 36 kórháza közül csupán 16 működik legalább részlegesen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?