Több európai nagyvárosban tiltakoztak Trump beutazási tilalma ellen

London |

<p>Több ezren tüntettek az Egyesült Államok londoni nagykövetsége előtt, de Berlinben és Párizsban is több mint ezren vonultak az utcákra szombaton, főleg külföldiek, amiért Donald Trump amerikai elnök beutazási tilalmat rendelt el hét, muszlim többségű ország állampolgáraival szemben, illetve korlátozta a menekültek befogadását is.</p>

A londoni tüntetők fekete transzparenseket tartottak fel, amelyekre vérző betűkkel a következő jelmondatokat írták: "Nem Trumpra. Nem a háborúra", illetve "Trump: Különleges kapcsolat? Egyszerűen csak mondj nemet.". Az aktivisták emellett a brit miniszterelnöknek üzenve azt skandálták, hogy "Theresa May szégyellje magát!".

A tüntetők ezt követően a brit parlament épülete elé vonultak, ahol azt követelték, hogy a kormány vonja vissza Donald Trump meghívását.

A tiltakozók menete három kilométert tett meg a brit fővárosban az amerikai nagykövetségtől a parlament épületéig.

A német fővárosban is több mint ezren - a rendőrség szerint 1200-an - tüntettek Trump rendelete ellen. A Brandenburgi kapu közelében lévő amerikai nagykövetség előtt összegyűlt tömeg transzparenseken is kifejezte elégedetlenségét. Egy amerikai zászlóra például angolul azt írták, hogy "Nemet mondunk!". 

Párizsban Michael Jacobs, a menetet szervező amerikai azt mondta, azért vonultak utcára, hogy világossá tegyék, nem fogadják el a gyűlöletet. A tömeg angolul skandálta, hogy "Trumpnak mennie kell", "Isten hozta a menekülteket!", "A nép egységes és nem lehet megosztani!".

A január 27-én aláírt elnöki rendelet értelmében az Egyesült Államok 90 napra azonnali hatállyal felfüggesztette a beutazást Szíriából, Irakból, Iránból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből. Trump egyúttal határozatlan időre elrendelte a szíriai menekültek befogadásának felfüggesztését, és 120 napra leállította az Egyesült Államok teljes menekültprogramját.

Egy seattle-i szövetségi bíró pénteken az egész országban felfüggesztette Trump rendeletének végrehajtását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?