Több emelet magasból lógott egy 4 éves kislány, magára hagyta az édesanyja

emelet k

Átmászott a korláton egy négyéves kislány, akit édesanyja magára hagyott a lakásában.

Az eset még június közepén történt a magyarországi Hódmezővásárhelyen.

A szomszédok értesítették a rendőrséget, észlelték ugyanis, hogy a 4 éves gyermek egy harmadik emeleti erkély korlátjába kapaszkodva próbál visszamászni a lakásba.

A kislány szerencséje az volt, hogy egy szomszéd még időben észrevette, majd azonnal kopogtatni kezdett a lakás ajtaján. Miután senki sem nyitotta ki, így berúgta azt, ezt követően kirohant az erkélyre és a kislányt azonnal berántotta a korlátról. Ekkorra érkezett haza a gyermek édesanyja is – írta a Police.hu.

A nő elmondta, dinnyét ment vásárolni a közeli üzletbe, gyermekét azonban nem vitte magával. A szomszédok szerint a nő gyakran hagyta egyedül gyermekét, így a rendőrök értesítették a gyámhatóságot.

A felelőtlen szülőnek kiskorú veszélyeztetése miatt kell hamarosan bíróság elé állnia.

(police.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?