Tíz év börtönt és ezer korbácsütést kap egy szaúdi blogger

Rijád |

<p>Az &quot;iszlám megsértése&quot; miatt tíz év börtönt és ezer korbácsütést kap az a szaúdi blogger, aki honlapot alapított a vallás szerepének megvitatására a sivatagi királyságban.</p>

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet beszámolója szerint Raif Badavit először pénteken fogják megkorbácsolni a Vörös-tenger partján fekvő Dzsiddában. A férfit húsz héten keresztül heti egy alkalommal ötven korbácsütéssel sújtják majd a pénteki ima után egy mecset előtt.

Badavit 2012 júniusában vették őrizetbe az "iszlám megsértéséért". A férfira tíz év börtönt és ezer korbácsütést szabtak ki, valamint egymillió szaúdi riál (71,5 millió forint) megfizetésére kötelezték. A büntetés megkezdéséről egy név nélkül nyilatkozó forrás értesítette a nemzetközi sajtót. Szerinte Badavival példát akarnak statuálni a hatóságok. Az elítélt ügyvédjét júliusban 15 éves börtönbüntetésre ítélték, amiért állítólag "alá akarta ásni a rezsim hatalmát".

Hivatalos források egyelőre nem kommentálták a büntetés megkezdéséről szóló sajtóhíreket. A blogger által alapított, Szabad Szaúdi Liberálisok című honlapot már tavaly megszüntették a hatóságok. Badavi a weboldalon a többi között arra szólította fel a szaúdiakat, hogy fejtsék ki véleményüket a vallás szerepéről. Mindez az ultrakonzervatív iszlám országban eretnekségnek számít, és kemény büntetést von maga után.

Szaúd-Arábia szerdán - más arab országokkal együtt - határozottan elítélte a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi székhelye elleni szerdai terrortámadást, ugyanakkor a múltban többször is megpróbálta elérni, hogy a nemzetközi jog büntesse a világvallások megsértését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?