Titkos adatgyűjtés – Az ET magyarázatot vár Londontól a The Guardian-ügyben

Strasbourg |

<p>Az Európa Tanács (ET) magyarázatot követelt szerdán Nagy-Britanniától azokra a módszerekre, amelyeket a The Guardian című brit napilappal szemben alkalmaztak a Snowden-ügyben, s amelyek az ET álláspontja szerint a szólásszabadságot fenyegethetik.</p>

Thorbjorn Jagland, a páneurópai szervezet főtitkára "írni fog a brit kormánynak, hogy adjon magyarázatot" David Miranda londoni feltartóztatására, valamint a The Guardian birtokában lévő, a Snowden-üggyel kapcsolatos dokumentumok megsemmisítésére - mondta el Jagland szóvivője, Daniel Holtgen.     A brit hatóságok vasárnap a londoni Heathrow repülőtéren feltartóztatták, és kilenc órán át kihallgatták Mirandát, az Edward Snowden által kiszivárogtatott amerikai hírszerzési dokumentumok közzététele mögött álló Guardian-újságíró, Glenn Greenwald élettársát. A lap pedig kedden feltárta, hogy a brit kormány nyomására meg kellett semmisítenie azokat az adathordozóit, amelyeken az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) rendkívül kiterjedt internet-lehallgatási programját leleplező, Snowdentől kapott titkos dokumentumokat tartották.     Ez a két ügy "kérdéseket vet fel, minthogy negatív hatással lehet a szólásszabadság nagy-britanniai helyzetére" - fogalmazott Daniel Holtgen. A szóvivő hozzátette, az ET főtitkára magyarázatot fog kérni a brit kormánytól arra, "hogyan egyeztethető mindez össze Nagy-Britanniának az Emberi Jogok Európai Konvenciójával kapcsolatos kötelezettségeivel".     Holtgen szerint "nem elegendő a szólásszabadsággal kapcsolatban Ukrajnában, Oroszországban vagy Magyarországon felmerülő problémákat bírálni. Ugyanezeket a normákat kell alkalmazni mindenütt, beleértve az olyan országokat is, mint amilyen Nagy-Britannia."     Az AP amerikai hírügynökség szerint David Miranda adathordozókat vitt volna a Németországban dolgozó Laura Poitras amerikai dokumentumfilmestől a Brazíliában élő Greenwaldnak. A reptéren őt kihallgató brit titkosügynökök azonban elkobozták számítógépét, mobiltelefonját, digitális fényképezőgépét és memóriakártyáit.     Jogvédők szerint Miranda őrizetbe vétele törvénytelen volt és a hatalommal való visszaélést jelent. A férfi jogi képviselői eljárást kezdeményeztek a londoni kormánnyal szemben, és biztosítékot akarnak arra vonatkozóan, hogy a tőle megszerzett adatokat nem osztják meg senkivel.     Glenn Greenwald a dpa hírügynökség londoni jelentése szerint ugyanakkor azt üzente a brit hatóságoknak, ne reménykedjenek abban, hogy megtudnak valamit az élettársától elkobzott adatokból, mivel azok oly mértékben sifrírozva vannak, hogy azokat csúcsteljesítményű számítógépekkel sem lehet dekódolni.     A The Guardiannel, illetve Mirandával szemben tett lépések aggodalmat váltottak ki Nagy-Britanniában azzal kapcsolatban, hogy meddig ér el a titkos állam keze. A brit parlament belügyi vizsgálóbizottságának ellenzéki elnöke, a munkáspárti Keith Vaz azt követelte David Cameron miniszterelnöktől, hogy a szabadságáról való visszatérte után, szeptember 2-án tegyen "teljes körű nyilatkozatot" a parlamentben az ügyről.     A kormányfő közeli munkatársainak az ügyben játszott szerepére utalva Vaz kijelentette: "A kabinetvezető lépései példátlanok, és azt mutatják, hogy ez az ügy elérte a kormány legmagasabb szintjeit. Bár a történtek meglepetésként értek, magyarázatot adnak arra, hogy a Downing Streetet, a Fehér Házat és a belügyminisztert miért tájékoztatták előre David Miranda feltartóztatásáról" - tette hozzá az ellenzéki képviselő. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?