Tigrisriadó volt egy hollandiai településen

Hága |

<p>&nbsp;A hatóságoknak sikerült néhány órán belül megtalálni, és kábító lövedékkel ártalmatlanná tenni azt a két tigrist, amelyek szombat reggel szöktek meg az Oldeberkoop holland falu közelében lévő vadállatmenhely elkerített övezetéből.</p>

A tigrispár szökésének észlelése után a rendőrség felszólította az Amszterdamtól 140 kilométerre északkeletre fekvő település lakóit, hogy maradjanak otthonaikban, miközben helikopterrel és állatorvosi segédlettel eredtek a vadmacskák után.  

Mint utóbbi kiderült, az állatok nem kóboroltak el a menhely területéről és senkit sem sebesítettek meg az erdős területen tett sétájuk alatt. "A tigriseket visszahoztuk kalandos sétájukról és zárt ajtók mögött alszanak" - közölte a helyi rendőrség szombat délután.
    
A rendőrség szóvivője elmondta, egyelőre nem tudják, miként szöktek ki az állatok a lekerített részből, valaki véletlenül nyitva hagyhatta az egyik kaput.
    
A Felida vadállatmenhely állatkertekből, cirkuszoktól és magántulajdonosoktól átvett nagymacskákat gondoz és megpróbál néhányuknak dél-afrikai nagyobb menhelyeken otthont találni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?