<p>A kínai hatóságok vasárnap kiutasították az ázsiai országból azt a nyolc Tibet-párti amerikai aktivistát, akiket augusztus 20-án és 21-én vettek őrizetbe a közrend megzavarása címén.</p>
Tibet-párti aktivistákat utasítottak ki Kínából
A pekingi amerikai nagykövetség beszámolója szerint a kínai hatóságok arról értesítették a külképviseletet, hogy a korábban 10 napos elzárásra ítélt amerikaiakat vasárnap este felszállították az Air China Los Angelesbe induló járatára. Az amerikaiak és egy brit nő azzal szegték meg a kínai törvényeket, hogy a vasárnap véget ért pekingi nyári olimpiai játékok több helyszínén egyebek mellett tibeti zászlókat bontottak ki.
A külföldi állampolgárok tiltakozó megmozdulásokat tartottak többek között a Tibetben tapasztalható, sokak szerint erőszakos kínai uralom és az emberi jogok kínai helyzete miatt.
Az őrizetbe vett és ugyancsak 10 napos elzárásra ítélt brit nő érdekében Gordon Brown brit kormányfő személyesen járt közbe a kínai vezetésnél, így az emberjogi aktivistát hétfőn szabadon engedik, vagyis nem kell letöltenie büntetése teljes időtartamát. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.