Teuro, avagy német márkanosztalgia

Berlin. Németországban minden évben megszavazzák az év madarát, állatát, növényét – és az év szavát is. A legutóbbi szavazáskor a „teuro” vitte el a pálmát, amely nem más, mint az új, egységes európai pénz, az euró és a „drágát” jelentő „teuer” szó összevonása. A németek úgy érzik, hogy az euró bevezetése egy évvel ezelőtt, fizetőeszközzé válása a mindennapokban, drágulási hullámot indított el.

S valóban: annak, aki több év szünet után látogat el ismét Németországba, olyan – a statisztikusok szerint: felületes – benyomása támad, hogy az árak nem változtak, csak most a szám mellett a cédulán nem a márka, hanem az euró jele áll. Ez annyit jelentene, hogy mindennek az ára a duplájára emelkedett, mivel az euró bevezetésekor durván két márkát ért. A statisztikusok azonban gyorsan bebizonyítják: a németek és mások csak „úgy érzik”, hogy minden megdrágult, a valóságban az infláció 1-2 százalékos sávban mozog, inkább az egyhez közelebb. Olyan ez, mint „az érezhető hideg”: valójában nem is farkasordító, csak a szél miatt érezzük hidegebbnek az időt. Behatóbb vizsgálódás után azonban a statisztikusok is kénytelenek bevallani, hogy bizony, a szolgáltatások árai, az éttermi árak emelkedtek, s bizony, tavaly sok kereskedő nem teketóriázott sokat: az ár maradt, csak a márkát cserélték ki euróra. A németek (is) igencsak megnézik, hogy mire költenek. Valaki meg is jegyezte – biztos angol volt az illető –, hogy Németország az egyetlen ország a világon, ahol az inflációs mutató alakulása bekerül a tévéhiradó hírei közé. Manapság tendencia, hogy a tartós fogyasztási cikkekből igyekeznek a legjobbat vásárolni, s a többletkiadást a ruházkodáson és az élelmiszereken megspórolni. A németek Mercedesen járnak, de az Aldiban (az alacsony árairól ismert élelmiszerbolt-lánc üzleteiben) vásárolnak.

Álmodni azonban valószínűleg még mindig a márkával álmodnak. A stabilitás, a német gazdasági csoda jelképétől, a márkától nagy-nagy fájdalommal váltak meg. Tavaly fél évig euróval és márkával is lehetett még fizetni. A bankok azonban még mindig cserélnek be márkát és pfenniget euróra és eurócentre – 2002 július elsejétől már csak illeték fejében. A német vásárló fejben még mindig márkába számítja át valaminek az árát, így próbál meggyőződni a vásárlás hasznáról, vagy feleslegességéről. A márkanosztalgiát meglovagolva karácsonykor az egyik ruházati cikkeket forgalmazó áruházi lánc vevőcsalogatóként márkahetet hirdetett, azaz régi márkával is lehetett fizetni. Nem panaszkodtak a forgalomra.