Terrortámadás New Yorkban

New York |

<p>Legalább nyolc ember meghalt és tucatnyi megsebesült kedden New Yorkban, amikor egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott, több embert elgázolt majd egy iskolabusszal ütközött. A történteket a rendőrség terrorcselekményként kezeli.</p>

Nyolc ember meghalt és tizenegy megsebesült kedden New Yorkban, amikor egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott, több embert elgázolt majd egy iskolabusszal ütközött. A történteket a rendőrség terrorcselekményként kezeli.

A Manhattan délnyugati részében történt támadást követően a sofőr két fegyvernek látszó tárggyal szállt ki az autóból majd azt kiabálta, hogy Allah akbar. A 29 éves férfit a rendőrök meglőtték, majd őrizetbe vették. A támadót kórházba szállították és megműtötték.   

AZ ISZLÁM ÁLLAM NEVÉBEN KÖVETTÉK EL A MERÉNYLETET

Cuomo sajtóértekezletén elmondta, a feltételezett elkövető láthatóan egyedül cselekedett. "Nincs bizonyíték arra, hogy egy szélesebb körű összeesküvés vagy terv lett volna. Ezek egy magányos elkövetőnek a tettei, aki fájdalmat, sérüléseket, talán halálosat akart okozni".

TRUMP: NEM SZABAD MEGENGEDNI, HOGY AZ ISZLÁM ÁLLAM MEGJELENJEN AMERIKÁBAN

Az amerikai sajtó értesülése szerint annyit máris is tudni az elkövetőről, hogy Üzbegisztánból származik és 2010-ben érkezett az Egyesült Államokba. Lakhelye a floridai Tampában van. Neve: Sayfullo Saipov. A CNN hírtévé értesülése szerint a támadó azt állította, hogy az Iszlám Állam nevében cselekedett.

Bill de Blasio New York-i polgármester "gyáva terrorcselekménynek" minősítette a történteket.

James O' Neill New York-i rendőrfőnök arról számolt be, hogy az elkövető kedd délután 15 óra öt perckor hajtott be a Manhattan délnyugati részén lévő kerékpárútra, festéklövő fegyverrel, valamint egy légpuskával felfegyverezve. Bicikliseket és gyalogosokat gázolt el, majd teherautója egy iskolabusznak ütközött, amelyben két gyerek és két felnőtt megsérült. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"292733","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"305","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A rendőrfőnök azt mondta, hogy az elkövető egy bérelt teherautót vezetett. A rendőrség azt egyelőre nem közölte, hogy hol vette bérbe. A támadást követően bicikli roncsok terítették be a kerékpárutat. Hat ember a helyszínen életét vesztette, ketten a kórházba szállítást követően haltak meg - tette hozzá O' Neill. 

A belga külügyminisztérium közlése szerint a halálos áldozatok között van egy belga állampolgár. Az áldozatok között argentinok is vannak az argentin külügyi tárca szerint.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs tudomása magyar érintettről.

Daniel Nigro tűzoltóparancsnok adatai szerint 11 sérültet kórházban ápolnak, állapotuk nem életveszélyes.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"292734","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"327","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Donald Trump amerikai elnököt tájékoztatták a történtekről - közölte Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Tavaly Európában történtek már hasonló gázolások, amelyeknek több tucatnyi halálos áldozata volt.

A franciaországi Nizzában 2016. július 14-én este hajtott egy merénylő a tengerparti sétányon a nemzeti ünnepet lezáró tűzijáték idején a nézők közé. A tunéziai származású, 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy teherautóval belehajtott a tömegbe, és megpróbált minél több embert halálra gázolni. A 86 életet követelő merényletet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára. Az elkövetőt lelőtték. 

Öt hónappal később egy tunéziai menedékkérő teherautójával a német főváros, Berlin központjában hajtott a tömegbe egy karácsonyi vásáron. Tizenkét ember meghalt, 48 megsérült.

 Idén áprilisban egy elutasított menedékkérő a svéd fővárosban, Stockholm belvárosában egy áruház épületének vezette teherautóját, három ember meghalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?