Terrorszervezetté nyilvánította a Wagner-csoportot Nagy Britannia

Wagner

Felvette a terrorszervezetnek minősített és ezért Nagy-Britanniában betiltott szerveződések listájára az orosz Wagner-zsoldoscsoportot a brit kormány.

A londoni belügyminisztérium hivatalos pénteki tájékoztatása szerint a csoport az orosz állam nevében tevékenykedő, Oroszország politikai céljainak előmozdítására törekvő rosszakaratú katonai erő, amely súlyos erőszakcselekményeket követett el az ukrán hadsereg és a polgári lakosság ellen.

A tárca indoklása szerint a Wagner-csoport terrorcselekmények előkészítését célzó tevékenységet is folytatott Ukrajnában és máshol, ellenfelei megfélemlítése végett.

A brit belügyminisztérium tájékoztatója kiemeli, hogy a szervezet Ukrajnán kívül számos egyéb hadműveleti területen, köztük Szíriában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Szudánban, Líbiában, Mozambikban és Maliban is jelen van.

A minisztériumi bejelentés szerint a 2000-ben kelt terrorellenes törvény alapján péntektől Nagy-Britanniában bűncselekménynek számít, ha valaki a Wagner-csoport tagja, vagy aktívan támogatja a szerveződést.

E bűncselekmények elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A törvény meghatározása szerint azok is bűncselekményt követnek el, akik nyilvánosan olyan öltözetet viselnek, vagy olyan tárgyakat – zászlókat, logókat – hordoznak látható módon, amelyek felvetik annak gyanúját, hogy az illető valamely betiltott szerveződés tagja vagy támogatója.

A brit terrorellenes törvény alapján betiltott szerveződések listáján a Wagnerrel együtt 79 szervezet neve szerepel.

Köztük van mások mellett a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamász, az Iránnal szövetséges Hezbollah libanoni síita milícia, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet, a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint a National Action nevű – a brit kormány meghatározása szerint virulensen rasszista, antiszemita és homofób – brit újnáci csoportosulás.

A Wagner-csoportot rövid júniusi lázadása miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök árulónak minősítette. A szervezet vezetője, Jevgenyij Prigozsin és több tisztje augusztus 23-án repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett.

Prigozsin ellen Nagy-Britannia már 2020-ban szankciókat vezetett be, tavaly pedig e büntetőintézkedéseket az egész Wagner-csoportra kiterjesztette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?