London. Közvetve ugyan, de elismerte tegnap a londoni rendőrfőnök, hogy a brit fővárosban napok óta érvényben lévő példátlan biztonsági intézkedések egyik oka a polgári repülést ért terrorfenyegetés. Megerősítette azt is, hogy az al-Kaida terrorhálózat jelen van Nagy-Britanniában.
Terrorfenyegetés Londonban
London. Közvetve ugyan, de elismerte tegnap a londoni rendőrfőnök, hogy a brit fővárosban napok óta érvényben lévő példátlan biztonsági intézkedések egyik oka a polgári repülést ért terrorfenyegetés. Megerősítette azt is, hogy az al-Kaida terrorhálózat jelen van Nagy-Britanniában. Sir John Stevensnek, a londoni rendőrség főparancsnokának a BBC tegnap délelőtti politikai magazinműsorában feltették a kérdést: igazak-e azok a kiszivárogtatások és értesülések, amelyek szerint a látványos erőfelvonultatás fő oka az, hogy a hatóságok szerint föld-levegő rakéták kerülhettek az országba. Sir John részletezés nélkül igennel válaszolt a kérdésre, mondván: ez is „egyike a problémáknak”. Arra a kérdésre, hogy a 2001. szeptember 11-ei merényletekért felelősnek tartott al-Kaida terrorhálózat hány embere működhet Nagy-Britanniában, akár „alvó” ügynökként is, Sir John azt mondta: ezt igen nehéz meghatározni, de „azt tudjuk, hogy komoly mértékű a jelenlét, és megfelelő lépéseket teszünk ez ügyben”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.