Terjed a nézet, hogy a kultúrák nem férnek meg egymás mellett

<p>Egyre inkább terjednek azok a nézetek, amelyek szerint a különböző kultúrákhoz tartozó emberek nem tudnak békésen egymás mellett élni - mondta Peter Hervik dán antropológus, az Aalborg Egyetem professzora a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendezvényén tartott csütörtöki budapesti előadásában.</p>

A Társadalomtudományi Kutatóközpont által szervezett beszélgetésen a szakértő kifejtette: Dániában a kilencvenes években merült fel először az a populista kérdés, hogy vajon fennmaradjon-e a multikulturális társadalom, vagy véget kellene vetni ennek. Nem lehet azonban ennyire leegyszerűsíteni a kérdést, nem is lehet megválaszolni - tette hozzá.

Úgy vélte, a szélsőjobb ideológiában egymás mellett létezik egyfajta neonacionalizmus, amely azt mutatja, kiknek az érdekét akarja szolgálni az ideológia, és a neorasszizmus, amely azt jelenti, kik ellen irányul. Dániában és Franciaországban az egyre keményebb neonacionalista retorika azt hajtogatja, hogy muzulmánok foglalják el az országot, és ellen kell állni ennek a tendenciának. A neonacionalista retorika hangsúlyozza a nemzet, a származás és az otthon jelentőségét, és "az egyszerű, átlagos embereknek" érthető állításokat tesz, hogy például túl sok a bevándorló, akik veszélyesek lehetnek, és velük szemben igyekszik biztonságot kínálni - mondta.

Peter Hervik szerint a neorasszizmus arra épül, hogy a különböző kultúrák nem egyeztethetők össze, és az a természetes, ha hasonló kultúrájú emberek élnek együtt. Ezen ideológia követői a kulturális különbségeket helyezik előtérbe, ugyanakkor tagadják, hogy ez rasszista megközelítés lenne - tette hozzá. A kutató megjegyezte: nem mindig a nézeteik miatt csatlakoznak az emberek ezekhez a csoportokhoz, hanem csak miután csatlakoznak valamilyen más okból, teszik magukévá a szélsőséges nézeteket.

Kitért arra is: amikor 2006-ban publikálták a vitatott Mohamed-karikatúrákat Dániában és Franciaországban, minden a kiadásra vonatkozó kritikát - még ha azt demokratikus módon is tették - sokan a beilleszkedésre való képtelenség jelének tekintették - idézte fel. Hozzátette: hasonló módon ha ma valaki Franciaországban nem ítéli el a párizsi támadásokat, arra éppen ezért tekintenek negatívan. Mint mondta, az a nézet, hogy a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága nevében "bármit meg lehet tenni", minden felelősség alól felmenti e nézet képviselőit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?