Tárgyalás döntés nélkül

Luxembourg/Bejrút/Jeru-zsálem. Az EU-tagországok nem látják elérkezettnek az időt arra, hogy kezdeményezzék az EU–izraeli társulási tanács rendkívüli ülésének az összehívását – közölték tegnap uniós illetékesek.

Az EU-külügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán az izraeli–palesztin konfliktus volt a legnagyobb érdeklődéssel kísért napirendi pont, brüsszeli források szerint azonban fontosabb döntéseket nem lehetett várni. A közelmúltban az EB, majd az Európai Parlament is kezdeményezte a társulási tanács egyébként csak decemberben esedékes ülésének mielőbbi összehívását, de végül az a többségi álláspont alakult ki, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter térségbeli küldetésének befejezése előtt a tizenötök nem teszik meg ezt a lépést. A legfontosabb érv az volt, hogy nem kívánják megzavarni Powell közvetítési erőfeszítéseit, s az unió általában is ezek eredményeitől teszi függővé további lépéseit.

Közben tegnap reggel Powell néhányórás látogatásra Bejrútba érkezett, hogy a libanoni vezetőket rávegye a Hezbollah síita szélsőséges szervezet fegyvereseinek megfékezésére. Libanonból Powell Damaszkuszba utazott, hogy a szíriai vezetőket is meggyőzze az általuk is támogatott Hezbollah féken tartásának fontosságáról. Ez a látogatás eredetileg nem szerepelt Powell közel-keleti körútjának programjában. A Powell kíséretében lévő Richard Boucher amerikai külügyi szóvivő rendkívül veszélyesnek nevezte a Libanon és Izrael határán kialakult helyzetet. Rafik Hariri libanoni kormányfő Powell előtt az izraeli–palesztin konlfiktus politikai rendezését sürgette, és úgy vélekedett, hogy a tűzszünet önmagában nem oldana meg semmit. „Libanonban az 1975–1990-es harcok idején 1200-szor hirdettek tűzszünetet, de ezek nem bizonyultak tartósnak, a háború végét csak az 1989-ben született politikai egyezmény hozta meg” – mondta.

Két palesztint öltek meg izraeli katonák tegnap Betlehem közelében és ugyancsak két palesztin vesztette életét a Gázai övezetben is. Az izraeli hatóságok engedélyezték a Nemzetközi Vöröskeresztnek, hogy aktivistái belépjenek a dzseníni menekülttáborba, ahol a közelmúltban különösen súlyos harcok voltak. Az áldozatok pontos számát eddig nem lehetett tudni, de valószínűsíthetően száznál több palesztin vesztette életét, több izraeli katonát tőrbe csaltak és megöltek a palesztinok. A palesztin tájékoztatás izraeli tömegmészárlásról számolt be, ezt az izraeliek cáfolták és propagandának minősítették. A vöröskeresztes aktivisták most igyekeznek megállapítani, hogy valójában hányan is vesztették életüket a táborban és segítséget nyújtanak a sebesülteknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?