Támadás egy észak-írországi brit támaszpontot ellen

London |

<p>Az utóbbi évek legsúlyosabb terrorcselekménye történt szombat éjjel Észak-Írországban, ahol az első feltételezések szerint a brit fennhatóság ellen küzdő republikánus mozgalom szélsőséges szárnyának fegyveresei a brit hadsereg két tagját megölték, négy másikat súlyosan megsebesítettek.</p>

A rajtaütést az osztag a Belfasttól 26 kilométerre északra lévő Massereene brit katonai támaszpontján hajtotta végre. A rendőrségi tájékoztatás szerint a tettesek gépkocsival hajtottak a támaszpont bejáratához, és több hosszú géppisztolysorozatot lőttek ki.
    A két halálos áldozat a brit hadseregben szolgált, de a helyi hatóságok nem közölték, hogy pontosan milyen beosztásban.
    A négy súlyos sérült közül kettő szintén a brit fegyveres erők tagja, a másik kettő civil.
    Az első szakértői vélemények szerint a támadást a katolikus mozgalom fő sodorvonaláról leszakadt, a két éve elért katolikus-protestáns kiegyezést elvető kis republikánus csoportok valamelyikének tagjai követhették el.
    Sir Hugh Orde, az északír rendőrség főparancsnoka alig két napja tett közzé figyelmeztetést arról, hogy az utóbbi időben jelentős mértékben erősödött ezeknek a szélsőséges csoportoknak a tevékenysége, és komoly a kockázata egy közeljövőbeni terrorcselekménynek. Sir Hugh kérte, hogy a brit hadsereg vezényelje a tartományba különleges felderítő ezredének alakulatait.
    A terrorveszély erősödését jelezte, hogy néhány hete egy autóba rejtett, 180 kilogrammos pokolgépet találtak és hatástalanítottak a tűzszerészek egy észak-írországi kisvárosban.
    Észak-Írországban több mint tíz éve tűzszünet, két éve pedig hivatalosan is béke honol.
    A legnagyobb ulsteri britellenes katolikus milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) három évtizedes terrorhadjáratát - amelyben háromezren haltak meg, köztük hétszáz brit katona - az 1998-as, történelmi jelentőségű nagypénteki rendezési egyezség zárta le.
    A rendezési folyamat azonban az 1998-as egyezmény után is még csaknem egy évtizedig zajlott. A tényleges áttörés 2007-ben történt, amikor az IRA leszerelte fegyverzetét, és bejelentette, hogy a továbbiakban lemond az erőszak alkalmazásáról.
    Jelenleg a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítést pártoló katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt és az IRA politikai szárnyának tekintett Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva.
    Az észak-írországi megbékélési folyamatot felügyelő független szakértői bizottság tavaly ősszel közzétett átfogó jelentése szerint az IRA mint működő fegyveres csoport gyakorlatilag megszűnt, miután katonai vezetése immár semmilyen szerepet nem tölt be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?