Tálib szóvivő: elfogták az afgán hírszerzés volt munkatársait

Afganisztán k

Elfogták az afgán hírszerzés (NDB) több egykori munkatársát – jelentette be pénteken Szuhail Sahín, az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok katari politikai irodájának szóvivője, aki szerint jogsértések miatt tartóztatták le őket.

„Tetten érték és elfogták az NDB volt munkatársait. Az Afganisztáni Iszlám Emirátus (a tálibok önmegnevezése) tagjainak adva ki magukat közreműködtek a közrend bomlasztásában Kabulban” – írta a Twitteren Sahín. Az üzenethez mellékelt videón két férfit lehetett látni, akit őrizetbe vettek.

A tálibok szóvivője egyben megerősítette mikroblogján, hogy a megfelelő útiokmányok birtokában az afgán állampolgárok szabadon kiutazhatnak majd az országból a fővárosi Hamid Karzai repülőtér polgári részének újranyitását követően.

„Tegnap Dohában találkozott az Afganisztáni Iszlám Emirátus Sír Mohammad Abbász Sztanikzai vezette delegációja Francois Richier-vel, Franciaország afganisztáni különmegbízottjával. A megbeszélés során a tálibok hangsúlyozták, hogy minden afgán megfelelő jogi indoklással elhagyhatja az országot. Az afgánokat tájékoztatni fogják a kiutazás feltételeiről a kabuli repülőtér polgári részének újranyitását követően” – írta Sahín.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy a dohai találkozón a felek megvitatták a béke helyreállításának kérdését Afganisztán-szerte, a gyerekek visszatértét az iskolákba, valamint a kabuli repülőtéren kialakult helyzetet. A reptérnél - miközben a nyugati országok onnan igyekeznek kimenekíteni állampolgáraikat és a tálibok megtorlásától tartó afgán segítőiket – csütörtök este az Iszlám Állam terrorszervezet véres merényleteket követett el.

A CBS amerikai hírtelevízió az afgán egészségügyi minisztériumra hivatkozva közölte, hogy a halálos áldozatok száma meghaladja a 170-et, a sebesültek száma pedig a kétszázat. A halottak között a Pentagon tájékoztatása szerint 13 amerikai katona van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?